Induljunk ki abból, hogy mindenki jót akar nekünk. Valahol ebben hiszek. A társadalom, a barátok, a család és maga az élet is. Bizony, mind-mind jót akarnak nekünk. Szeretnék látni a csodálatos kertes házat, a tökéletes férj vagy feleség jelöltet, a jól hangzó munkánkat és a gyönyörű pillanatokat körülöttünk. Az emberek többsége szereti idősávhoz kötni, hogy mit mikor és hogyan szeretne. 30 előtt az első gyerek, házasság azzal a férfival/nővel akit a családunk is mérhetetlenül tisztel és befogad. Meg azért mutassunk jól a családi fotókon is.
De vajon ezek valóban a mi tiszta és valós igényeink/vágyaink? Vajon valóban vágyunk arra a nagyon jól fizető munkára, amiben úgy igazából nagyon is szenvedünk, de legalább egy este elmondhatjuk, hogy milyen pozicíóban vagyunk, ezzel is könnyedebben beilleszkedve az adott társasághoz? Vajon valóban boldogok vagyunk-e abban a párkapcsolatban, amit szépen minden filter nélkül az asztalra pakolhatunk?! Hogy igen, képzeljétek ő milyen rendes, milyen jól bánik a szüleimmel, milyen udvarisan velem reggel, amikor legszívesebben csak egyedül lennék, de ő, na Ő az aki ágyba hozza a kávét ezeken a napokon is.
A közösségi média már egy ideje a tökéletes életektől hangos, ( ezer hálám a drága kollégáknak, akik előszeretettel mutatnak be tökéletlen pillanatokat is az életükből, ezzel is erőt és őszonteséget kommunikálva), de valahogy egyre jobban szeretek kimászni a megszokott “dobozokból” és valóban annak szentelni az életem, amire igazán vágyok és amit valóban szeretnék, nempedig annak élni, ami elvárásként nehezedik rám.
Coaching ülések során számos Ügyfelemmel bukkanunk arra a megállapításra, hogy egy olyan dolgot kerget, amit úgy igazából nem is szeretne csak valaki elhitette vele, hogy neki erre szüksége van. Ha ez és az meglesz akkor értékes, boldog lesz. Ha meglesz a kertes ház, végre megnyugodhat. Ha megkapja azt a magas beosztású pozíciót, akkor végre bebizonyította az apukájának, hogy több van benne, minthogy asszisztens legyen élete végéig. Ha a szerelme megkéri a kezét, akkor végre a barátnői nem fognak megvető pillantásokkal kacsintgatni, hogy mikor kéri már meg a kezét, hiszen 10 éve együtt vannak, hanem végre Ő is beállhat a sorba és a társadalmi elvárást ki is pipálta. (Bízunk benne, hogy nincsenek ilyen barátnők. 🙂 )
Ahogy szépen lassan elkezdünk együtt dolgozni, úgy szoktak a felszínre jönni olyan elvárások saját magunkkal szemben, amikre nem is vágyunk. Mert ki vágyna bármi olyanra, amit más határoz meg és nem a belső lényünk szeretné? Ki vágyik olyan párkapcsolatra, ami jól hagzik, ahol minden a helyén van, de nem ráz ki a hideg attól ahogy hozzád ér vagy hozzád szól? Ki vágyik olyan munkahelyre ami jól hangzik, de 9 órákat szenvedünk és amikor hazaérünk, stresszesek vagyunk így csak az ágyba zuhanunk? Ehhez nagyfokú önismeret szükséges. Önismeretre van szükségünk, hogy rájöjjünk mire vágyunk és mi az amire nem vágyunk. Tudnunk és hinnünk kell magunkban, hogy az út amin járunk, az a mi útunk, amit mi választottunk és nem a társadalom nyomta ránk. Bármikor változtathatunk, bármikor dönthetünk úgy, hogy elengedjük a fülünk mellett a “kinek kellene lennem” hangokat és előtérbe helyezzük “kivé szeretnék valóban válni” gondolatokat.
Edit Eva Eger, Az ajándék című könyvében egy nagyon fontos mondatot írt le: ” A legrosszabb börtön az, amit önmagam köré építettem.” és még egy gondolat Eva-tól: “A szabadság alapja az erő, hogy dönteni tudunk.”
Dönts még ma az életedről! Döntsd el, hogy az leszel, aki vagy és nem az amit a társadalom elvár!
Coachként, veled tartok az úton. Időpont egyeztetésért írj a spiritvillage1@gmail.com e-mail címre.:)
Bejegyzést írta, szerkesztette: Perepelica Claudia
Fotó forrása: Pinterest
