Bár az élet ismételten bebizonyította, hogy semmi sem kiszámítható – így lehet jobb lenne a terveimet nem időhöz kötni- ugyanis hajlamos vagyok mindent időrendbe tenni és prioritásokat nem kimélve haladni a megtervezett és papírra vetett gondolataim után. Miközben biztos vagyok benne, hogy minden okkal történik. Minden apró kis érzés és helyzet arra az útra visz, amin haladnunk/haladnom kell. Mélyen kezdek abban hinni, hogy minden nehézség és feladat nem ok nélkül érkezik az életünkbe és mindenkinek más a dolga vele. A közhelyeket félretéve sok mindent terveztem év elejére és annyi mindent is kellett elengednem és csak “hagynom a dolgokat és érzéseket”, hogy megtaláljanak. A maguk idejében.
Idejét sem tudom, hogy mikor tudtam ennyit gondolkodni vagy érezni. Abban sem vagyok biztos, hogy ez pozitív, de egyszerűen csak hagynom kell a dolgokat és érzéseket, hogy kibontakozzanak. Nem siettetni semmit, mindent a maga idejében. Ez számomra a kihívás. Nem is kicsi. Ugyanis szeretem “pörgetni” a dolgokat és kipipálni őket. Akár nyaralásokat is. Most pedig még tervezni sem tudok. Kihívás, feladat. Magammal, csendben maradni. Mit is akar üzenni nekem az univerzum?!
Most éppen vasárnap este van és egy pohár Cuvéet kortyolgatok az íróasztalom felett és írok. A poszt holnap fog megjelenni. Őszintén? Idejét sem tudom mikor tudtam ennyire kikapcsolni és jelen lenni, mint a mai nap. Filmeztem, végig tudtam nézni egy filmet, nyugodtan. Pokróccal, rágcsával és egy bögre teával. Be is könnyeztem. Istenem…tényleg, nagyon rég éreztem ezt a fajta pihentető érzést.. Otthon. Ez jutott eszembe.
Számomra a legfontosabb és ilyekor elkalandozok milyen érzés lesz majd egy egész családnak otthont teremteni. Amikor feleség és anyuka leszek. Néha behunyom a szemem és csak álmodzom, ahogy látom, hogy a gyerekem előszeretettel issza a friss narancslét amit reggel facsartam neki miközben a férjem éppen kint sétál a kutyusunkkal. Szerelem, szeretet, békesség. Gondoskodás, figyelem, egészség és biztonság.
Ebben az időszakban is lehet álmodozni, nemde?!:) Szóval az otthon, ami számomra mindennél fontosabb. Egy hely, ahol békére találsz, ahol a zajtól elbújsz és megpihensz. Aura, környezet. Számomra elengedhetetlen, hogy minden este de van, hogy már reggel meggyújtok egy gyertyát vagy párologtatni kezdek, hogy az egész hálószóbát friss és üde illat vegye körül. Jó legyen itt a mostban lenni. Apró dolgok, mint a friss ágynemű vagy a tiszta szoba/lakás/ház. Ezek mind-mind hozzátesznek az ember közérzetéhez.
Most pedig szeretném kiemelni, hogy számomra mi volt az igazán megváltó érzés a mindennapjaimban. Egy új matrac! Ideje már fontolgattam, hogy eljött az ideje lecserélni, mert egy nagyon vékony matracon aludtam, ami így visszagondolva minden volt csak kényelmes nem. Pár héttel ezelőtt rendeltem egy táskarúgos matracot, és mintha kicserélték volna az estéimet és ezáltal a hétköznapjaimat. Egy teljesen új érzést hozott az életembe és ilyenkor jövök rá mindig, hogy az első és legfontosabb pont, mint az otthon kényelme és melege.
A matracot a http://www.favi.hu oldaláról rendeltem és mellé még több terméket is a kosárba “dobtam”. Mandulás gyertyákat, konyhai ételtárolókat, újrahasználható kulacsot is. Mind-mind, ami segít a hétköznapjaimban egy szebb és kényelmesebb otthont teremteni, sok pihenéssel és feltöltődéssel. Most viszont, hogy az időnk nagy részét otthon is töltjük, úgy gondolom, hogy abszolút aktuális a téma. Így csak ajánlani tudom, hogy nézzetek szét az oldalon, mert széles választékkal várnak minket.
A bejegyzést írta, szerkesztette: Perepelica Claudia
Fotók forrása: Pinterest
A bejegyzés reklámot tartalmaz
Köszönöm ezt az élményt! Minden szó szépen csengett, életre kelt. A fotók harmóniája és esztétikus összehangolt rész-egész…, nem tudom szavakba önteni! Fantasztikus, óriási tehetség! Üdvözlettel: Lille Maar🌈