Vannak akik alábecsülik az “ÉN IDŐT”, sokan úgy gondolják nem fontos sokat foglalkoznunk magunkkal és nem mondom, hogy ez jó vagy ez rossz. Pusztán azt tudom megosztani, ami nekem bevált és amitől én jobban és jobban érzem magam a bőrömben. Sokat foglalkozom magammal, főleg amióta szingli vagyok és most fejlődöm és változom rengeteget. Az egy évvel ezelőtti énem, minimálisan sem ismert volna rá a mostani énemre. A büdös életben nem gondoltam volna, hogy valaha ennyire nagy lépéseket teszek egyedül az életben. Úgy gondolom, hogy nem önzőség magunkkal foglalkozni, sőt mitöbb minél tudatosabbak és kiegyensúlyozottabbak vagyunk magukkal, annál többet tudunk adni a világnak, környezetünknek. Egy boldogtalan, elégedetlen ember nem sok jót tud adni a társadalomnak vagy a családjának, míg egy magával jóban lévő személy mosolyog, örömmel főz vacsorát a családjának és a munkahelyén is szeretnek vele dolgozni a kollégái. Ez persze csak egy kis példa volt, de úgy gondolom mindenkinek érdemes magával foglalkoznia. Valakinek többet, valakinek kevesebbet. Nem kell óriási dolgokra gondolni. Megosztom, én milyen technikákkal szoktam “rendbe tenni” a gondolataim.
1. Gyertyát gyújtok: Minden este gyertyát gyújtok, ez számomra egy rituálé. Itt New Yorkban irigylésre méltó a választék és legszívesebben egy bőröndnyi gyertyát vinnék haza, de otthon is válogathatunk bőven. Miközben ezt a bejegyzést írom éppen egy ‘pumpkin spice’ illatú gyertya ég és az egész szobát körbelengi az illat. Ez a rituálé mindig megnyugtat és a finomabbnál finomabb illatok szerelmese vagyok, így a gyertya nálam elengedhetetlen.
2. A napi arctisztítás: Mondanom sem kell, hogy SOHA nem fekszek le sminkben, minden este egy kész kis rituálé megtisztítani az arcom. Én nem viszem túlzásba, smink lemosó kendővel alaposan áttörlöm a szememet és az arcomat vagy micellás vízzel, majd jöhet az arctonik. Én most a Neutrogena egyik arctonikját használom és nekem nagyon bevált. Két naponta pedig C-vitamin szérummal vagy valamilyen jó minőségű olajos szérummal hidratálom az arcom. Ez az én idő is elengedhetetlen a napi rutinomból.
3. Pinterest álomtábla készítés: Amikor csak tehetem szeretem leírni a céljaimat, majd fotókkal vizualizálni mire vágyom, mit szeretnék és merre akarok menni. Ha az embert elkapja a hajtás, sokszor képtelen megállni és megfigyelni az életét. Merre megyek? Merre tartok? Mit is szeretnék?! Mélyen és rendületlenül hiszek abban, hogy az ember magának alakítja az életét és nincs lehetetlen. Minden valóra válhat, ha az ember tudja mire is vágyik valójában. A hideg is kiráz, hogy mennyi minden történt meg úgy az életem során, hogy vizualizáltam és láttam magam előtt az eseményeket, történeteket, sikereket, találkozásokat. Az álomtábláról később még fogok írni, szeretném bemutatni, ahogyan én elkészítem és szeretnék minden egyes nőt inspirálni arra, hogyha eltudod képzelni, meg is tudod valósítani. Ülj le , gondold el mire vágysz, gyűjts össze motiváló szövegeket/fotókat és dolgozz az álmaidon/életeden. Adj időt magadnak, hogy az álmaidat éld. Összpontosíts kicsit, min akarsz változtatni, mi az az út ami neked szól, amiben TE ki tudsz teljesedni.
4. Pohár vörösbor: Az egészséges életmód rabja vagyok, gondolom ezt már nem kell bemutatnom és a reggeli zöld smoothiem mellett mindennél jobban tud esni este egy munka utáni testes vörösbor. Égjen mellette valami finom illatú gyertya.
5. Olvasás: Számomra a legjobb én idő, maga az olvasás és igyekszem mindennap időt szánni rá. Szeretem, amikor különböző történetek inspirálnak és hozzám adnak. Szeretem a támogató, motiváló szavakat és mondatokat. Az Instagram világában sokszor úgy érezhetjük, hogy nincs is szükségünk őszinte gondolatokra, de pont ellekezőleg. Ezért is választottam az írást, a legnagyobb hobbimnak és az életem részének, mert mindannyian emberek vagyunk, különöző sztorikkal és miért is akarnám elrejteni ki is vagyok valójában? Olvassátok a tévedéseimet, hibáimat is bátran, csak egy ember vagyok aki igyekszik a legtöbbet kihozni az életéből, mi értelme lenne csak a csillogó ‘megcsinált’ életet mutogatni?!
6. Maga az utazás, mint ‘Én-idő’: ez az út egy hatalmas mérföldkő az életemben, ha tehetitek fektessetek magatokba és menjetek, lássatok világot. Hamarosan hosszabban is írok a témáról.:)
A bejegyzést írta, szerkesztette: Perepelica Claudia
Fotók: Pinterest