Miért nem követek “fancy” lányokat?

Szeretném az írásom elején leszögezni, hogy senkit nem célom megbántani és a bejegyzésben nem konkrét személyekről írok, hanem egy átfogó képről és ez pusztán az én jelenlegi szubjektív véleményem. 

Az elmúlt egy évben, a vártnál jóval nagyobb változások zajlottak le az életemben és megannyi szituációval találtam szemben magam. Ezek a helyzetek folyamatosan formáltak és közben faragtak a mondanivalómon és a gondolkodásmódomon is. Hosszú ideje figyelem magam, beleestem pár olyan buktatóba, amiből ki akartam szállni és az is megesett, hogy nem tetszett, amit közvetítek. A közösségi média ilyen téren sokszor tud veszélyes lenni, hiszen ahogy nekem se, úgy másnak sem mindig van fogalma arról, hogy mit és hogyan posztol. Sokunknál már megfigyelhető egyfajta tudatosság, de ehhez is jó sok idő és tapasztalat szükséges. Ami pedig a problémát jelentheti az maga, a felelősség. Sokan, ahogy sokszor én sem vagyok tisztában, hogy mekkora felelősséggel jár egy-egy vélemény megfogalmazása vagy egy-egy poszt feltöltése.

Úgy gondolom, hogy mindannyian emberek vagyunk, akik nem tökéletesek és akik a helyüket keresik ebben a világban. Pontosan ez az oka annak, hogy igyekszem senkit nem megbántani, mert én is sokszor voltam már az életben elveszve és semmi garancia nincs arra, hogy nem is leszek még útkeresőben.

Viszont ha az egyik ember keresi az útját, az még nem ok arra, hogy a másik ezt az utat kövesse, mert akartalanul is ezt látja példának. 

Igen, gondolok itt most a közösségi médiára, azon belül pedig az Instagramra. Egyik napról a másikra úgy éreztem, hogy nem tölt fel ez az egész applikáció és nem tetszik amit én is csinálok. Egy olyan útra tévedtem, ami beszívott, ahol úgy gondoltam (valahol tudatosan, valahol tudatalatt), hogy én értéket teremtek embereknek. Nem, most nem arról a szakaszról van szó, amikor kiadtam az első könyvemet és rengeteget írtam nektek. Itt arról van szó, amikor elcsendesedtem és csak felszínes tartalmakat posztoltam. Párizsról, Ralph Laurenről és egy adag önbizalomhiányról (amit nyilván senki nem vett észre).

Hova tűnt az a Claudia, aki mindig őszinte volt? Aki mindig is felvállalta a gondolatait? Akit nem érdekeltek a felszínes tartalmak?

Az Instagram nagyobb százaléka elment egy olyan irányba, amit mai fejjel kicsit sem tartok egészségesnek. Így döntöttem úgy, hogy rengeteg divatbloggert és különböző “influencert” követek ki és indulok el egy saját úton. Csak és kizárólag olyan tartalmakat szeretnék látni, amitől jobban érzem magam a bőrömben, ami inpirál és ami valami pluszt ad. Rájöttem, hogy ez egy nagyon de nagyon jó döntés volt, hogy nem félmeztelen nők és Chanel táskák jönnek velem szemben másodpercenként. Helyette egészséges receptek tömegestül, edzéstervek, jóga posztok vagy éppen idézetek az önszeretetről. Persze az érdeklődési köröm is változott, de mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy találja meg azt az utat, ami valóban neki szól, ami valóban inspirálóan hat az életére.

Ne engedjük, hogy az Instagram miatt elbizonytalanodjunk önmagunkban. Ne érezzük úgy, hogy a mi életünk egy centivel is kevesebbet ér, mert mi nem tudunk ilyen meg olyan képeket posztolni. Ne kövessünk olyan nőket, akikre nem tudunk felnézni, akik ártanak az önbizalmunknak. Nem látunk bele senki életébe és ez nem is a feladatunk. Mindenki azt közvetít amit csak szeretne és ez sokszor nem a valóság. Így kár bárkivel is hasonlítgatni. Merjük élvezni az életet és ne táplálkozzunk negatívan. Szűrjük meg, kiket akarunk követni, kik azok a nők akik valóban példát mutatnak.

65b01018132853d5270d1c9a4e6c912d

A bejegyzést írta, szerkesztette: Perepelica Claudia
Fotó: Pinterest, Josephine Skriver, Victoria’s Secret

Leave a Comment

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s