Itt a hétvége és ez sokak számára fejtörést okozhat. Bárhogyan is álltam anyagilag, én mindig egy dologra sajnáltam a pénzt: ha nem töltött fel. Ez régebben gyakrabban előfordult, egy-egy átmulatott éjszaka után, amikor reggel nem szerettem volna a bankkártyám egyenlegét megnézni vagy éppen elindultam egy cipőt venni és több felesleges darabbal értem haza. Azért megsúgom az utóbbi, nem volt rám jellemző. Ezek azok a tevékenységek, amik kicsit sem töltöttek fel, egy-egy hosszú és fárasztó hét után, sőt…egyenesen úgy éreztem, hogy csak még jobban leszívott. Egy egész napom veszett kárba, mert előző este kicsit felöntöttem a garatra és úgy istenigazából a hétvégém a túlélésről szólt, mintsem a feltöltődésről.
Amennyiben aktívan követtek itt és más közösségi médiahálón is, akkor biztosan jól tudjátok, hogy nem szeretek úgy különösebben bulizni. Másnapos egy évben leosztva körülbelül egyszer szoktam lenni és most mondhatnám, hogy “nagymama” életet élek, de ez nem lenne teljesen igaz. De nem is szaporítanám tovább a szót, íme egy pár ötlet, amitől igazán feltöltődhetsz a hétvége alatt és újult elővel vághatsz neki az előtted álló hétnek úgy, hogy a bankkártyád is jól fogja magát érezni.
1.Tanulj: Számomra egészen elképesztő, hogy a mai világban a tanulás szó az sok esetben negatív töltetű, pedig ennek mindenképpen pozítivan kellene, hogy csengjen az ember agyában. Itt nem matematikai egyenletek megoldására gondolok, hanem tényleg olyan tanulásra, amit feltölt és jobb leszel tőle. Érdekel a főzés? Akkor tudj meg minél többet arról, hogyan tudsz egy isteni házi készítésű raviolit elkészíteni. Érdekel a marketing? Szerezz be könyveket és töltsd ezzel a szombat délutánodat. Tanulj és építsd magad. Egy forró tea vagy este egy pohár bor mindemellé és szeritem ezerszer többet ér, mint egy reggel ötre hazaérős éjszakázás.
2. Egy kis délutáni pihi: Amennyiben az ember otthonról dolgozik, akkor sem teheti meg, hogy ebéd után egy jót pihenjen. A hétvége viszont egy szuper lehetőség erre a kis édes semmiségre. Ebéd után ledőlni a kanapéra, a párunkkal és a kiskutyánkkal és élvezni egy-két óra erejéig a nyugalmat és békét, ami átjár az egész nappalin vagy hálószobán. Ez a pár óra, nagyon feltudja ám tölteni az embert. Ilyenkor fontos odafigyelnünk, hogy ne érezzünk lelkiismeretfurdalást azért, mert éppen nem mosunk vagy takarítunk, ez most másról szól.
3. Főzni valami finomat: Szerintem nem én vagyok az egyetlen, akit leköt a főzés és az ételek szeretete. Kísérletezni az ízekkel, alapanyagokkal és valami szuperet alkotni a konyhában, az egyik oka annak, amiért szeretek otthon ebedélni. A hétköznapokban is aktív vagyok a konyhában, de hétvégén több időm jut erre a remek feltöltődésre. El kellene menni bevásárolni? Próbálj meg nagyon kreatív lenni és nézz szét mit rejt a hűtő esetleg a spájz. Már három hozzávalóból is érdekes és finom dolgok születhetnek.
4. Jógázz otthon: Szuper YouTube videókra bukkanhatsz az interneten, ezt ajánlom a figyelmedbe. Élvezd ahogy megnyúlnak az izmaid, kifújod tudatosan a levegőt és újra hazatalálsz. Érdemes ilyenekre időt szánni. Feltölt, ellazít, erőt ad.
5. Séta a parkban: …vagy egy szép erdőúton, patak mellett. Szeretem, hogy nem kell sok minden a belső nyugalom eléréshez csak egy kis friss levegő és a természet maga. Sokan alulértékelik ezt a fajta feltötődést pedig ez tényleg csak adni tud.
Mindenkinek Kellemes Hétvégét kívánok!
Nagyon hasznos tippek😍😍 Biztos ki fogom őket próbálni!😌
Jaj de jóóó!:)) Ezt öröm hallani!