Hercegnő-szindrómában szenvedek?

Lehet apakomplexusom van, de könnyen meglehet, hogy hercegnő-szindrómában szenvedek. Bár egyikben sem vagyok 100%-ig biztos, így utána kerestem, mit is jelent pontosan a “hercegnő-szindróma” kifejezés:

“Smink nélkül sosem jelennének meg nyilvánosan sehol; a természetet csak az ilyen témájú filmeken és tematikus tévécsatornákon keresztül ismerik és szeretik; túrázásra, kempingezésre, kirándulásra lehetetlen őket rávenni. Betegesen irtóznak a pókoktól, a bogaraktól és mindentől, aminek 8, 6, 4, 2 vagy akár csak egyetlen lába van és mozog. Nem tudnak tankolni, és nem tudják bekötni az internetet. De szerencsére mindig van a közelben egy férfi, aki agyoncsapja a pókot, elhessegeti a darazsat, megtankolja a kocsit és beköti a netet. És a férfiak többsége ezért rendkívül hálás. A hercegnő ugyanis nemcsak hogy hagyja, hanem segíti is kibontakoztatni partneréből a férfit. A védő, oltalmazó, segítő, ’majd-én-megoldom’ ösztöneiket a férfiak szabadon kiélhetik a hercegnő oldalán. A hercegnőket meg kell hódítani.” (Forrás: http://elle.hu/test-lelek/2011/08/03/hercegno-szindroma/) 

Na akkor elemezzünk példának, engem: szeretek smink nélkül lenni, akár nyilvánosan is. Nem nagyon érdekel, hogy ilyenkor ki lát szépnek és ki nem. A külső szépség egyébként is múlandó vagy nincs igazam? Szeretek túrázni, főleg ebben az időben. Mászni, feldedezni és visszatérni a természetbe. A bogarakat viszont valóban nem kedvelem és úgy gondolom, hogy az internetet sem nekem kell bekötnöm. Tavaly egy nagyobb fenyőfát cipeltem haza a két kezemmel, mert a párom éppen európai körúton volt a barátjával, én pedig megakartam lepni egy szép fával. Az út alatt három férfi jött oda hozzám, hogy segíthet-e, de én büszkén és kicsit fáradtan közöltem, hogy nem kell, megoldom. (Érdekes paradoxonok, nemde?!) Mire hazaértem mindkét kezem remegett majd egy hét izomláz következett. Ugyanakkor megérte minden perc a fáradozásomat hiszen egy szép fa állt, az akkor még egyszobás lakásunkban.

Szeretem ha egy férfi valóban férfi mellettem és ha ő ott van, akkor nem hagyja, hogy a cipekedjek. Szeretem, ha a férfi fizet a randin (pénzéhes lennék?!), szeretem ha a férfi véd és oltalmaz. Kamaszként, nem kaptam meg azt a fontos “apai oltamat” így felnőttként sokszor vágyom arra az érzésre, amit akkor nem sajátítottam el. Szeretem ha tudok támaszkodni a férfira, ha csak én egyedül létezem mint nő, és a hűség nálam mindennél fontosabb. Engem valóban meg kell hódítani, soha nem adtam magam könnyen. Emiatt nem sorolom magamat jobb vagy rosszabb nőnek, pusztán az ösztöneim ezt súgták és súgják a mai napig. Úgy gondolom, egy férfi igenis tegyen azért, hogy a nő a bizalmába engedje. Lehet beképzeltnek hangzik, de én tényleg abban hiszek, hogy a mai világban így lehet kiszűrni a “normális férfiakat”. Na de akkor most vajon mi vagyok?! Milyen jelzők illetnek?

Hercegnő-szindróma ide vagy oda, én úgy gondolom, hogy ha egy férfit valóban érdekel egy nő akkor tegyen is érte. Soha nem szerettem az állóvizet. Nem is volt sok kapcsolatom és nem szórakoztam férfiakkal. Ugyanakkor ennek nyilvánvalóan kölcsönösnek kell lennie. A férfiak többsége alapvetően hiú. Sok nő úgy gondolja, hogy értelme van taktikázni vagy féltékennyé tenni egy férfit, de ez véleményem szerint nem jó. Nőként is fontos, hogy hűségesek és tiszták maradjunk, ne akarjuk megmutatni, hogy “mennyire népszerűek vagyunk”. A megfelelő férfi, anélkül is érezni és tudni fogja az értékeinket, hogy mi éppen “nagylányt játszunk”.

Mindig tudtam, hogy kit és mit akarok. Az élet pedig vett pár fordulatot, de én úgy gondolom, hogy nőként nagyon fontos, hogy megbecsüljük az értékeinket és tudjuk mire vágyunk. Ha pedig nem vagyunk tudatában a dolgoknak, akkor bízzunk az ösztöneinkben.

Bár már lassan két éve boldog és kiegyensúlyozott párkapcsolatban élek, úgy gondolom, hogy minden kapcsolat más és más illetve nagyon összetett. Ezáltal nyilván mi magunk döntjük el mire is van szükségünk, de annyit elmondhatok, hogy egy kapcsolat sem tökéletes. Sok kompromisszumot igényel, de ha egy férfi rosszul bán veletek, akkor annak igenis hangot kell adni. Nőként úgy érzem és úgy gondolom, hogy soha sem szabad áldozat szerepbe bújnunk. Ne engedjük, hogy megtörténjen velünk az élet, válasszuk mi az életet!

Ha szeretnénk, hogy megbecsüljenek minket a férfiak, akkor először magunkat becsüljük meg. Ez a cikk egyértelműen szubjektív és nem kell mindennel egyetérteni, de én úgy gondolom, hogy nagyon is jól tesszük, ha a férfit nem fosztjuk meg a férfias tulajdonságaitól. Engedjük neki, hogy megtankolja az autónkat vagy kicserélje a villanykörtét. Engedjük, hogy meghívjon vacsorára, de ne felejtsük el megköszönni, ez attól még nem magától értetődő. Kerüljük az olyan férfiakat, akik csak szórakoznak velünk, legalábbis ha mi nem szórakozni akarunk. Szeressük ha egy férfi oltalmaz bennünket és ott segít ahol tud.

Ez nem azt jelenti, hogy mi nők cukorból vagyunk de most komolyan, kinek kellenek azok a híres-neves rosszfiúk?! Nem, szerintem nem szexi egy kockahas, hűség nélkül. Nem szexi, ha egy férfi csúnyán beszél a párjáról. Ahogy az sem vonzó tulajdonság, ha a férfi nem tud felelősséget vállalni a nőért. Természetesen ez fordítva is igaz. Hercegnő-szindróma ide vagy oda, ne hagyjuk elveszni a hűséget és a kitartást. Igazi, értékes kapcsolatok a mai világban is léteznek, de ahhoz egy döntés is társul. Akarjuk mi egyáltalán?

A bejegyzést írta, szerkesztette: Perepelica Claudia