Mi tesz jót a gyereknek?

Nem vagyok se tanító, sem szülő. Valóban nem neveltem fel még egy gyereket sem. Rengeteg konfliktust éltem át és volt, hogy mentősök vittek el az én kis “otthonos” családi fészkemből és három hétig haza sem engedtek. Anyukám és apukám között akkor történt a gyerekelhelyezési per és akkor még a vagyonperről nem is beszélnék, ami még javában zajlik (lassan 10 éve). Jó pár évig gyűlöletet éreztem, hol anyukám hol apukám iránt. Elfogadom, hogy emberek vagyunk és mindannyiunknak vannak nehézségei és problémái. Azok azért vannak, hogy megoldjuk őket és nem azért, hogy egy háborút indítsunk. Kissé szarkasztikusan figyelem amikor anyukám a felelősségről beszél, hiszen néha visszakérdeznék, hogy: “Drága anyukám, amikor egy éven keresztül mindennap a szomszédhoz rohantam át remegve, akkor hol is volt az a bizonyos felelősség?!” De arra csak pusztán egy választ kapnék: “ez már a múlt”. De ugyanezt a kérdést feltehetném apukámnak is.

Őszintén szólva kissé remegő ujjakkal írom ezt a bejegyzést, mert még sohasem meséltem erről a nyilvánosság előtt. Sokáig gondolkodtam, hogy írjak vagy ne írjak erről, hiszen akárhogyan is ez bizony magánélet. Ez nem rózsás és nem filteres és kicsit sem tökéletes. De ha ezekről az élethelyzetekről sokan nem beszélnének, akkor hol is tartana a világ?! Nem tudnánk kitől segítséget kérni, cikinek és teljesen egyedül éreznénk magunkat. Nekem akkor abban az időszakban, rengeteget segített volna egy kéz vagy egy történet amivel én is azonosulhattam volna. Mielőtt azt gondolnátok, hogy sajnálni kellene engem, egy kicsit sem szeretném és nem szükséges. Gyönyörű életem van és azt az életet élem ma már, amire mindig is vágytam. Jó érzés elmondani, hogy ezt nagyban magamnak köszönhetem.

Anyukámmal és apukámmal a kapcsolatom néha stabil, néha nem. Akárhogyan is, igenis próbálok pozitívan hozzájuk állni és remélem előbb vagy utóbb sikerül nekik teljesen megbocsátanom úgy is, hogy soha nem kértek bocsánatot.  Sokszor úgy érzem sikerült, de aztán akaratlanul is tüskét érzek. Bocsánatot kérni, mindig is egyszerűbb, mint megbocsátani. Tudom, hogy rengeteg családban történnek olyanok, amikről sokan nem mernek beszélni, pedig igenis érdemes. Érdemes hangot adni érzelmi zsarolásról, félelmekről, testi vagy lelki bántalmazásról. A szülőknek pedig összeszedtem egy pár gondolatot, amit majdnem minden gyerek szeretne megkapni, akár 10 éves akár 20 éves. 

Biztonság: A legfontosabb dolog, hogy a gyerek biztonságot érezzen. A legnagyobb kincs a család stabilitása, ahol anya és apa is szeretik egymást. Ha pedig úgy döntenek különválnak akkor ezt mindig is felelősségteljesen és dráma nélkül érdemes. Ha az egyik fél csacsi akkor jobb a másiknak engedni a biztonság megőrzése érdekében, hogy a gyerekek minél kevesebbet sérüljenek. Önző egy viselkedés tud lenni ha a gyerekeket használjuk fel és a gyerek a csattanó. A szülők felelőssége, hogy a gyerek minél kevesebbet szenvedjen egy adott szituációban, amiről a gyerek nem is tehet. Lehetőleg őrizzük meg a gyerek biztonság érzetét és ne egy szorongással teli élet elé nézzen. 

Amikor egymást szidják a szülők: Amikor a válás után, esetleg alatt és utána is azt kell hallgatni, hogy “az apád egy idióta” esetleg “az anyád tehet mindenről”. Miért is? Miért mi nekünk kell ezt hallgatni? “Drága anyu és apu, mi nem kértük, hogy anno szeressetek egymásba majd váljatok el” , így annyira szuper lenne, ha nem kéne ezt nekünk lenyelnünk. Tisztelet, tisztelet! Egymás felé és felénk is, hiába vagyunk csupán 11 évesek. 

Támogatás: Történjen bármi, hibázzunk akármennyit, szeretnénk a támogatásotokat. Szeretnénk ha ott állnátok mellettünk akkor is ha elbuktunk egy vizsgát vagy nem sikerült a nyelvvizsgánk. Ha elbizonytalanodunk, szeretjük ha megerősítetek bennünket és amikor betoppan az első szerelmünk az életünkben, akkor is tudjunk rátok támaszkodni. 

Szeretnénk ha elfogadnátok úgy ahogy vagyunk: Rengeteg szülő nem képes elfogadni a saját gyermekét és próbálja a saját félelmeit és tapasztalatait a gyerekére vetíteni. Ha az anyuka korán megházasodott és végül balul sült el, akkor kizárt, hogy a gyermeke boldog legyen az első szerelmével, hiszen ha neki nem sikerült neki miért sikerülne? Hát pontosan azért, mert nem vagyunk egyformák, azért… A másságot igenis érdemes és jó elfogadni és abban támogatni a gyereket amire szüksége van valójában és nem szerintünk. 

Hallgatás: Mondok egy hihetetlen egyszerű példát: a gyereket elküldjük egyetemre és 3 hónap után a gyerek hazajön az iskolából és azt mondja, hogy nem hajlandó tovább egyetemre járni. A szülő pánikba esik és rögtön elkezdi sorolni, hogy miért is annyira fontos a diploma és egy félelmet generál a gyerekébe, hogy “diploma nélkül nem ér semmit”. Pedig dehogynem, ugyanannyit ér de a diploma megszerzése, plusz tudást adhat ha a gyerek képes befogadni. Ha a szülő leülne a gyermekével és alaposabban meghallgatná , hogy milyen érzések vannak benne, lehet hatásosabb lenne, mint pusztán reális tartalmakat felsorolni. A legnagyobb problémák a kommunikációban, hogy nem hallgatunk hanem azért hallgatunk, hogy válaszoljunk. A gyereknek pedig a legfontosabb, hogy a szülő meghallgassa és értékelje a gondolatait. 

Anyagi biztonság: Sokan megszidják azokat a szülőket, akik úgymond mindent a gyerek feneke alá tesznek. Úgy gondolom ez tud igenis jogos lenni. Nem gondolom, hogy érdemes rengeteg pénzzel elengedni a gyereket bulizni csak annyival, hogy igenis haza tudjon jönni biztonságosan és keretek között jól érezze magát. De ne szálljon fel egy repülőre bedrogozva. Remélem érhető a hasonlat. Viszont úgy gondolom, hogy a szülő ha tudja igenis támogassa a gyermekét, ha teheti anyagiakkal is. Tegyük fel a gyerek egyetemre megy, akkor ne 2 órát kelljen utaznia oda meg vissza, hanem biztosítva legyen neki a könnyű közlekedés vagy akár egy közeli albérlet/lakás. 

Szeressük ha jól érzi magát: Ha jól érzi magát, akkor örüljünk vele együtt és mutassuk meg neki, hogy ez az élet valódi értelme. Mosolyogni, építeni, alkotni és rengeteget nevetni. Ne kérjük számon és ne tegyünk lelkiismeretfurdalást a gyerekbe vagy akár a felnőtt gyermekbe. Támogassuk abban, hogy csináljon minél több olyan dolgot, amiben boldog és ha mi szülők is tehetünk valami pluszt ennek érdekében, akkor tegyük bele azt a plusz energiát.:)

 

Lehet túlságosan álomvilágban élek, de nagyon szeretem. Igen nekem még nincs gyermekem, de ha valaha lesz is akkor mindig odafogok ezekre a pontokra figyelni és mindent megfogok annak érdekében tenni, hogy a legboldogabb családban nőhessenek fel majd a gyermekeim. Ha pedig bármi nehézséget fog hozni az élet, tudni fogom, hogy igenis felelősséggel tartozom a gyermekeim iránt és az én felelősségem, hogy minél kevesebbet lássanak és tapasztaljanak a nehéz helyzetekből. A család a legfantasztikusabb érzés ami valaha létezhet és ezért is tartom kulcsfontosságú dolognak, hogy hova szülünk gyermeket és milyen hátteret tudunk nekik biztosítani. Ha pedig még gyerekként sok bántásban részesültök, ne felejtsétek, hogy van kiút és csodálatosak vagytok! Ne féljetek róla beszélni, mert közel sem vagytok egyedül!

ÖLELÉS,
CLAUDIA