10 tulajdonság, hogy férfivel vagy fiúval van dolgod

Egy ideje figyelem magam és akármennyire is szeretnék mindig saját magamra hallgatni a helyzet az, hogy nagyon is hatással vannak rám a körülöttem lévő emberek. Van egy mondás, mi szerint a hozzád legközelebb álló 5 ember átlaga vagy. Ha pontosan nem is ez a megoldóképlet, biztos vagyok benne, hogy a vonzás törvénye működik. Gondoljunk bele egy nagyon egyszerű “képletbe”: reggel elindulunk az egyetemre/munkába/reptérre/akárhova és útközben beugrunk egy kávéért vagy teáért. Az eladó viccelődik veled vagy rád mosolyog és neked már ettől jobb hangulatod lesz, míg ahol fapofával állnak és még köszönni se köszönnek ott egy kicsit csalódottan távozol. Hatással vagyunk egymásra és éppen emiatt rettentő fontos, hogy kikkel vesszük körbe magunkat. Ha fejlődni akarsz, akkor keress olyan embereket magad köré akik sokat várnak tőled. Akik igenis büszkék akarnak lenni rád és ott vannak a bukásaidnál és nem azért, hogy veled sírjanak hanem, hogy újra segítsenek felállni. Igénytelen társaságban, soha nem fogsz fejlődni. A családodat nem te választod meg, de a barátaidat és a párkapcsolatod, minden bizonnyal. Most szeretném egy kicsit a párkapcsolatra terelni a szót, hogy honnan tudjuk férfival vagy fiúval van dolgunk. Mivel ha Nőként, szeretnénk előre menni az életben és elakarjuk élni a legmerészebb álmainkat is és nem csak ülni egy helyben és nézni a falat, akkor igenis felelősségünk, hogy férfival vagy fiúval van dolgunk.

1. A férfi megnevettet, a fiú miatt sírni fogsz: Egy igazi férfi mellett, nem fogsz könnyekkel küszködni, mert a nevetés és a jókedv van a  főszerepben. A férfinak az a fontos, hogy neked jó legyen és mosolyogni lásson, míg a fiú taktikázik és szórakozik addig amíg össze nem dől a várad és nem borulsz ki teljesen.

2. A férfi tud kommunikálni, míg a fiú veszekszik vagy elfut a problémák elől: Egy igazi férfival mindig mindent megtudsz beszélni. Nem kell semmit magadba tartanod, őszinte lehetsz. Őszintén elmondhatod mi zavar és változtatni fog, míg a fiú támadásnak veszi és vitázni kezd. A férfi nem támad, hanem a megoldást és a kompromisszumot keresi míg a fiú tovább feszegeti a határokat és még büszke is lesz magára, hogy féltékeny vagy. 

3. A férfi megragadja a lehetőséget, míg a fiú elengedi : Az igazi férfi pontosan jól tudja, mekkora kincs van a kezében még akkor is ha neked rossz napod van. Pontosan jól tudja, hogy ezt máshol nagyon kevés az esélye, hogy megtalálja. Így egy igazi férfi soha nem adja meg a lehetőséget arra, hogy elbizonytalanodj, míg a fiú azt gondolja ha hátradőlve ül a kanapén vagy kimegy az utcára, akkor minden második sarkon talál egy hasonlót, mint te vagy. A férfi különbséget tud tenni a gyémánt és kavics között, míg a fiú boldog sok kavics között. 

4…így a férfi pontosan jól tudja a mennyiség és minőség között a különbséget, míg a fiúnak a minőség egyáltalán nem fontos: Férfiak, akik férfinak hívják magukat, hiszen nem szelektálva viszik haza a leányzókat és mindennap egyel több strigulát tudnak behúzni maguknak. Legyen az szőke, barna, buta vagy okos, igényes vagy igénytelen. A lány az lány. NA ITT MENEKÜLJ! Férfi az aki nem a puszta vágyaknak él, hanem tervei vannak és A lány kell neki nem pedig a lányok. Figyeljünk mi is a különbségekre. 

5. A férfi odafigyel a fontos dátumokra, míg a fiú elnapolja őket: Nem szeretnék személyeskedni, de értetlenkedve álltam olyan szituációk előtt, amikor egy olyan fiú aki nem is volt közömbös számomra a szülinapom másnapján köszöntött fel vagy amikor a Valentin-napot is elnapolta és a Nő napot is figyelmen kívül hagyta, pedig a barátnője voltam. Akkor nem adtam neki hangot meg igazából úgy gondolom semmit nem jó erőltetni ha nem magától jön, de kérdezd meg magadtól, hogy ezt a jövőben mennyire szeretnéd?! Aztán váratlanul jött egy férfi aki mindennap szeretne nekem örömet okozni és nem csak a fontos dátumokra, de egy sima hétköznapi napot is tündérmesévé tudunk varázsolni. Lehet van olyan, hogy dátumfóbia… passz. De köszönöm, ezt én nem kérem!:)

6. A férfi a tekintetbe és a mögötte lévő tartalomba szeret bele, míg a fiúnak csak pakold ki magad: Egy igazi férfi, akinek céljai vannak aki előre halad és sikeres is abba amibe belekezd, rettentő fontos, hogy milyen nő van mellette. Fontos, hogy támogató legyen és kedves kisugárzású és az intelligencia sem egy utolsó szempont. Fontos neki, hogy tanult és művelt nő álljon mellette és minden bizonnyal állíthatom, hogy egy sikeres férfi mögött sokszor egy gyönyörű nő áll. A gyönyörűt most ne a hosszú lábakra és a plasztikázott orra értsd, hanem a kedves tekintetet és az odaadó lelket. Ellenben a fiúnak fontos, hogy egy szép tárgyként mutogathasson a haverjainak a kocsmában és nem sokszor érdekli a tartalom ami mögötted van csak, hogy a melled és a feneked rendbe legyen. Hosszú távban ne is gondolkodj. 

7. A férfi tudja mit akar, a fiú bizonytalan és csapong: A férfi a szemedbe mondja és nem kertel, nincs  se veled se nélküled játék, nem szórakozik és nem játszmázik. Tiszta lapokra épít, nincs mögötte hazugság, nincs átmenet. Ha te kellesz neki azt egyértelműen a tudomásodra hozza. A férfi mellett nem fogod bizonytalanul érezni magad és pontosan tudod mire számíthatsz. A fiúcskával pedig azt hiszed rettentő izgalmas, de ki kell, hogy ábrándítsalak: NEM AZ. Hazugságok, rejtett és törölt beszélgetések, taktikák, szófordulatok, bizonytalanság. A fiú nem bízik magában a férfi pedig határozottan lépked. Ha érett és boldog kapcsolatra vágysz, ne kisfiúval kezdj. 

8. A férfi tudja értékelni és tisztelni a nőt, míg a fiú még erre képtelen: Egy férfi sohasem beszél trágár nyelvel a nővel, mert tiszteli. Alapvető dolog, hogy soha nem emel kezet és nincs agresszió a nővel szemben. A fiú sokszor üvöltözik vagy idegesen beszél a nővel és kicsapongó a viselkedése. A férfi nyugodt tud maradni és ha még úgy is érzi, hogy kicsit besokallt. Tudatosan irányít és nem ösztönlényként. 

9. A férfi az agyával gondolkozik és nem ami a két lába között van: A férfi nem az állatvilágban él, hanem ember marad. Gondolkozik mielőtt cselekszik és nem kerül kellemetlen szituációkba. A férfit vállalja a felelősséget a tetteiért míg a fiú nem számol a következményekkel. A fiú a mának él és nem tervez előre, úgy gondolja habzsolni kell az életet. Emiatt gyakran találhatod részegen a bárokban vagy a helyi kocsmában míg a férfi mással tölti az idejét. Tanul, képzi magát, olvas és előre lépeget. A férfinek is nagyon fontos a feltöltődés, de a minőségi kikapcsolódásra voksol. 

10. A férfi nem bánt meg és nem csal meg, míg a fiú ezt felelősség nélkül megteszi: Fontos tudni, hogy a szerelmes férfi sohasem kockáztat, melletted van és nem fog megbántani. Vigyáz rád és a lelkedre is. A férfinak a legfontosabb a lelked, ha az rendben van akkor ő is rendben van. Ez nem mese vagy illúzió, ez így van. Egy férfi attól lesz férfi, ha a nő aki mellette van őszinte szívvel mosolyog. A kisfiú felelősség nélkül megy jobbra majd balra és nem fogja érdekelni a bajod, a terhed, a fájdalmad a lényeg, hogy a mának élünk, nem?! NEM! 

boyy

Perepelica Claudia

26 Comments

  1. Géza says:

    Ennyi hülyeséget egy témában, egy helyen régen olvastam. 🙂

    Nem tudom, hogy ilyen iratokba hogy lehet belefutni egyáltalán böngészés közben.

    Javaslom, hogy a szignód legyen egy kép rólad, hogy nehogy valaki még komolyan vegye azokat amiket leírsz.

    Ezek a dolgok ezer éve megvannak írva, ezer – magát értelmesnek hitt – nő megírta azt, hogy milyen egy férfi, és, hogy az ártatlan, tökéletes nő, akinek nem kell tennie semmit egy kapcsolatban, csak habzsolni azt, hogyan válassza ki azt az egyet, aki majd nem ejti át… Nem is tudom miért fecsérlem erre az időm.

    Kérlek te se tedd!
    Ez egy gyengén középszerű koholmány amivel nem szükséges illetned a böngészni vágyókat.

    Köszönöm,
    Dr. Molnár Miklós

    1. Kedves Dr. Molnár Miklós!

      Valamiért mégis sikerült elérnem, hogy végig olvasson és még egy kommentet is írjon. Ezt szeretném megköszönni, sokat jelent nekem. Illetve a véleményét is tiszteletben tartom és szeretném, hogy ami pedig az én véleményem azt Ön tartsa tiszteletben.

      Félreértés ne szülessen, egy kapcsolat kétoldalú és nem egy. Szóval ez nem azt jelenti, hogy a nőnek nem kell semmit tennie. Nagyon általános dolgokat írtam le ami számomra igenis nagyon fontos egy párkapcsolatban és amit meg is kapok. Szó sincs tökéletességről.:)

      Mivel a bejegyzeseimet több tízezren olvassak a blogomon és rengeteg olvasóm és követőm nagyon szereti a bejegyzeseimet így továbbra is bele lehet majd futni a bejegyzeseimbe böngészés közben!:) A szignóm pedig marad a régi és bevált, nevem. Perepelica Claudia név pedig nincs sok ha esetleg érdekli a fotóm akkor javaslom a Facebookot.

      Nem szerettem volna bántó vagy sértő hangnemben írni, de szeretem amikor építő kritikát hallok és nem egy lehordást. Illetve mindenem az írás és az őszinteség, ami a szivemen az a számon.:) Ha Ön nem ért egyet ezzel, teljesen megértem.

      Csodaszép estét kívánok,
      Perepelica Claudia

      1. Balázs says:

        Géza úrnak abszolút igaza van, bár én se doktor se író nem vagyok, de az ilyen léha általánosításoktól kinyílik a bicska a zsebemben! Az első ponttól az utolsóig kivétel nélkül tudnék vitatkozni és nem véleménybeli különbségekről beszélek, hanem a száraz tényekről! Te megkreáltál egy olyan lényt, ami sose létezett és nem is fog, amíg ember az ember. Ez pusztán egy robot, a te fantáziád szüleménye, nincs ezzel gond, de ne állítsuk már be ezt a butácska tiniábrándozást valamiféle normatív példának! Mert ha elmondásod szerint sokan követnek, akkor biztos lesznek, akik ezt komolyan veszik, bár óva inteném őket tőle. Most őszintén, már az első pontnál hatalmasat bukik az egész cikk, milyen kapcsolat az, amiben nincsenek ilyen alapvető érzelmek?! Őszintén sajnálom azt az embert, aki ezeknek a mondva csinált elvárásoknak akarna megfelelni egész életében, örök boldogtaslanságra lenne kárhoztatva! Érdemes lenne jobban elmerülnöd a témában, mert ez így csak egy kiábrándult kislány ócska reflektálása arra, hogy miért nem működnek a kapcsolatok. Nincsenek fiúk és férfiak, emberek vannak különböző életúttal és személyiséggel. A cikk pedig egy hatalmas diszkriminatív sztereotípia, ne legyen ez a mértékadó! A doktor úrnak adott válaszod pedig komolytalan, engem ilyenekkel ne is traktálj, hogy büszke vagy rá, hogy elolvastuk az írásod és kommenteltünk és ezzel elértél valamit. Ez nem egyetértés kérdése, egyszerűen távol áll a racionalitástól az egész cikk. Vedd ezt pozitív kiritikának, nem sértegetni akartalak, áss mélyebbre egy téma kidolgozásánál, író létedre te vagy az emberek szócsöve, ne elégedj meg ezekkel a naiv klisékkel. Üdv.

      2. Valóban születtek már jobb cikkek/írások is ebben a témában (hiszen a világ nem osztható fel csupán fiúkra és férfiakra, valamint nem minden férfi egyforma), de ettől függetlenül nekem ez is nagyon tetszik, és minden papírra vetett gondolat teljes mértékben helytálló. 🙂 Ha szakirodalom kell, Csernus dokit vagy Bagdy Emőkét olvasok, ez egy személyes blog, nem kell rögtön így leszólni, kedves Dr. Molnár Miklós. 🙂
        Szerencsére magamra ismertem sok helyen, és nem a fiús részeknél.

        Bálint

    2. Béla says:

      Tisztelt Dr. Molnár Miklós!

      Megértem mit érez. Pontosan így vagyok ezzel én is. Teljesen egyetértek! Én se voltam még nővel, bár lassan betöltöm az 50-et. A nők sose vettek komolyan és mindig nevettség tárgya voltam, mert sose volt önbizalmam, de nállam talán rosszabb a helyzet, mert még csak Dr. sem vagyok. Egyszer csókoloztam 10.000Ft-ért ami jó volt, de utánna a barátaim mondták, hogy még adtak egy 20ezerest a lánynak, hogy tényleg megcsókoljon. 😦 Szörnyű érzés, soha senki nem nézett rám fel férfiként. De nállam is betellt a pohár és én is elhatároztam, hogy innentől kezdve, ha egy szép nő bármit tesz vagy mond vagy gondol kritizáni fogom! (gonosz smile)

      Leszünk barátok?
      Béla

      1. Lyukastorku says:

        Persze Béla (vagy inkább Bea), aki szerint ez egy full komolytalan baromság amin értelmes ember csak röhög az nyilván nem volt nővel. 😀 Ez már annyira szánalmas vergődés mint maga a “cikk”. A rossz shaming language már lepereg a férfiakról. A “cikk” is az, de főleg a te kommented az. Úgy olvasunk benneteket mint az 1×1-et és nem hat ránk a cikizésetek.

      2. Kedves “Bela”! Esetleg tudsz valami ertelmeset is hozzatenni a temahoz vagy az IQ szinted vegkepp megrekedt 30-on es csak erre telik?

    3. Anna says:

      Egyet kell értenem a felettem szólókkal, pedig én nő vagyok. Elég felszínes, általános dolgokat írtál le, közben meg egy olyan ideált állítasz mindenki elé, amilyen úgysem lesz egy férfi, ennek 100%-ban nem lehet megfelelni. Aztán jönnek majd a lányok, akik elhiszik, hogy ilyen is van, és ha nem felel meg a párjuk ezeknek az elvárásoknak, akkor otthagyják/hisztiznek.
      PS: Azért olvastam el, mert minden fórumon hirdeted, hogy mennyien olvassák, gondoltam, érdekes lesz, de sajnos csalódtam.

  2. Klau887 says:

    Kedves kritikus férfiak !!
    Teljesen nem értek veletek eggyet !! Igen is van ilyen férfi !! Az én párom ilyen amit a cikkben olvasható . Sajnálom ha ti nem tudjátok ezt átélni vagy esetleg bele képzelni magatokat . A cikk szóról szóra igaz és ha ez valakinek esetleg nem tetszene próbáljon meg egy kicsit elgondolkodni és ilyen életet élni ! Sokkal jobb lesz 🙂

    1. Eszter says:

      Nem tudnak.Sajnos ezt az édesanyjának köszönheti mind. Tisztességes nevelés, otthoni példák és sorolhatnám. Az én párom sem nőtt még fel, az anyja egy zsarnokot nevelt és a mai napig abban támogatja, hogy imádott fiának mindig és mindenben igaza van. Szerencsések azok a nők, akik buták, nem intelligensek. Nekik könnyű velük. 😦

      1. Válasz says:

        Nem szerencsések.

      2. kloé says:

        Ott a pont!!!!!!!

    2. F says:

      Es ha megkerdezned a parod hogy o teljesmertekben boldog e akkor biztos hogy igent mondana?;)
      Ha igy kell leelnie egy eletet egy ferfinak az biztos idegroncsot csinal belole

      1. Kedves F!:) Remélem nem savanyú a szőlő, a párkapcsolatunk az a kettőnk dolga és ameddig együtt vagyunk addig mindketten boldogok vagyunk benne…legalábbis ez a normális szerintem:) Szépséges napot és ajánlom, hogy inkább a saját kerted körül sepregess, hogy szebb legyen. Minden rosszindulat nélkül!

  3. Ádám says:

    Teljesen egyet értek veled Claudiua!
    Van különbség férfi és fiú között!
    Én személy szerint azon vagyok, hogy hátsó szándék nélkül és önzetlenül mosolyt csaljak a nő arcára,mert azon vagyok hogy minél több időt legyen velem!
    És nekem nem kell olyan lány nő aki könnyen adja magát, nekem olyan lány nő kell akiért küzdeni harcolni kell, mert minél nehezebben adja magát annál értékesebb!
    Köszönöm szépen amit írtál sok boldogságot puszi

  4. Glory says:

    Rettentő sok kárt okoznak az ilyen írások a nők lekében. Azzal, hogy elérhetetlen ideált támasztanak, tovább nővelik a nők irreális elvárásait. Magyarországon a válások aránya 60%. Ahol pedig együtt maradnak, ott gyakran elhidegülnek, állandóan veszekednek, csalják egymást…stb. Lehet, hogy EGY IDEIG bizonyos férfiak megfelelnek enek, de miként a virág elhullajtja szirmait és akkor a szemétre vetik, a nők szépsége is oly mulandó a fiatalságukkal együtt, és akkor… az álmodozó fiú ezt nem tudja, az érett gondolkodású FÉRFI igen, és előbb utóbb minden fiú felnő. Akkor pedig már tudja, hogy eféle nőkkel nem érdemes hosszabb távon tervezni, rövid távon meg sokkal könnyebb megkapni őket manapság. Sajnálom azokat a szegény nőket, akik bedőlnek ennek, rengeteg csalódás és szenvedés vár még rájuk.

  5. Laci a gazda says:

    Arra azért oda kell figyelni minden nőnek, hogy ez a 10 férfi ne ismerje egymást!

    1. Haha says:

      ezen besirtam 😀

  6. Viktória says:

    😀 haha,de….egy nő azért tisztában van ezekkel,egy ilyen írás nem rombol,mert itt csak jól össze van szedve a lényeg és jól le van írva a lényeg 😉

  7. Győző says:

    Ehhez hasonló írások tömegével lepik el a szingli fészbúkolók oldalait, pontokba szedett vágyakkal az elképzelt férfiideálról, Önmagukat úgy beállítva, mint a női nem legtökéletesebb mintapéldányait, úgy külsőleg, mint belső csodás tulajdonságokkal megáldva, akit meg kell érdemelni, aki minden férfi álma, miközben a macskájukkal kelnek-fekszenek már hosszú évek óta s egyetlen szeretőjük a zuhanykabin rózsája…

  8. „A férfiak úgy szeressék a feleségüket, mint a saját testüket. Aki szereti a feleségét, az önmagát szereti. Mert a maga testét soha senki nem gyűlölte, hanem táplálja és gondozza, ahogyan Krisztus is az egyházat, minthogy tagjai vagyunk testének. ”
    (Efézus 5:28-30)

    1. Győző says:

      ” Mert a maga testét soha senki nem gyűlölte”

      hahahahahah… 😀

    2. Válasz says:

      Mint a saját testüket? 😀

  9. Amina says:

    Véleményem szerint nem a cikk a rossz, hanem a címe. Ez a cikk egyszerűen nem a fiú és férfi közötti különbségekről szól.
    Ez a cikk a szerelmes férfiról/fiúról szól és arról akinek nincsenek a “párja” iránt érzelmei.
    Viszont azok számára a nők és lányok számára akik a szerelmet, a boldog párkapcsolatot keresik lehet jó útmutató ez a 10 pont. Azzal sincs baj ha valaki kalandra vágyik, de akkor nettó időpazarlás lenne ezeket a pontokat keresni a kiválasztottban.
    Az előttem szólóknak szívesen elmondanám, hogy a leírt férfi létezik, és szerencsések azok, akik boldogok tudnak lenni azzal aki így érez irántuk.

  10. cat says:

    Nem értem a méltatlankodókat. Igazából nem boncolgat komoly mélységeket a cikk, általánosságban összegyűjti (hasonlítja) az érett személyiséget az éretlennel. Valószínűleg nem ilyen vagy olyan valaki, hanem a példákban felsoroltak keveréke. Van amiben erősebb, van amiben gyengébb. Egyébként a fent leírt tulajdonságokat a 30 fölötti nők, már maguk is megtapasztalhatták, akár a “fiú” akár a “férfi” segítségével.. Az azért erős túlzás, hogy “baromság” az egész. Például a hímnemű (nevű) hozzászólók között is látszik ki “fiú” és ki “férfi”… : ) Szép napot mindenkinek! : )

Leave a Comment

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s