5+1 dolog amit az első szakításom alatt tanultam

1. Valami nem tart örökké és nagy valószínűséggel jobb is így – Kislányként mindig arról álmodoztam, hogy az első komolyabb szerelmem lesz a gyerekeim apukája és bármi lesz együtt éljük le az életünket. De kis hercegnőként ki az aki másképp képzeli az életét?! Hiszünk az örökké szóban és az a legaranyosabb, hogy én még mindig hiszek benne. Tudom, hogy itt van a közelemben az én kis örökkévalóságom és azért, mert először valakivel nem jött össze nem jelenti azt, hogy akivel időben később találkozol nem lesz a te örökkön örökkéd. 

2. Ha teljesen mást akartok az élettől, akkor jobb menni hagyni – Más családból jöttök, más prioritások, más értékrend és más életcél. A szerelem ezeket mind legyőzi és a háttérbe szorulnak a kis bukkanók. Az igazi probléma az amikor a jövőképetek teljesen más. Tegyük fel : neki még szüksége van csajozásra , te pedig készen állsz megállapodni. Ő még nem tudja mit akar, te pedig már tisztán látod a terveid. Természetesen ezek is idővel változnak és lehet egy hónap múlva már ő is egy kész férfi lesz akinek nincs szüksége “aljas játékokra” de ha bizonytalan a kapcsolatotok jobb menni hagyni. Jobb elengedni, hogy egyedül találja meg magát, mert úgy néz ki melletted nem tud kiteljesedni és nem tudtok boldogok lenni. Illetve magadat sem kínzod tovább és esélyt adsz arra, hogy rád találjon az amit valójában szeretnél. Ez nem azt jelenti, hogy az egyik ember rosszabb vagy jobb egyszerűen valakinek több időre van szüksége és valaki másra vágyik. Lehet te éppen a vállalkozásod indítod el a másik pedig a babakocsit tologatja szerelmesen, míg a harmadik még mindig a szórakozóhelyeken próbál ismerkedni. Nem mindegy, merre megy az út. Ha együtt nem megy , jobb külön. 

3. Ha szétmentek, onnantól csak magadra fókuszálj – Ha úgy érzed mindent megtettél vagy már teljesen tisztába vagy azzal, hogy valami a múltba való akkor ne kínozd magad. Emlékszem amikor átéltem az első komolyabb szakításomat akkor esténként úgy aludtam el, hogy vajon mit csinálhat. Egyszer elképzeltem, hogy az unokatesóival játszik és megnyugodtam majd elképzeltem ahogy valami leányzót visz az ágyába és akkor meg összerándult a gyomrom és kisétáltam a konyhába egy pohár vízért. Legtöbben lányok tudjuk milyen ez az érzés illetve fordított esetben sem kételkedem, hogy kellemes. Aztán a legfelkavaróbb érzés amikor úgy alszol el, hogy már nem érdekel mit csinál, kivel van. Ott még egy kicsit megijedsz, hogy hova tűntek az érzelmeid és utána csendben mosolyogsz egyet, hogy elmúltak. Sokszor inkább a fájdalomba kapaszkodunk, mert félünk az ürességtől. Azt pedig te magad megtudod tölteni, ha erőfeszítést veszel magadon. Felkelsz reggel és elmész edzeni , olyan filmeket nézel amik megnyugtatnak, játszol az erdőben a kutyusoddal, az álmaidért küzdesz de működik. Magadra fókuszálj és töltsd meg az üres tereket.  

4. Ha többet nem veszekszik, vége – Volt egy barátom akivel nem sokáig voltam együtt de amikor kimondtuk a szakítást, ott ültem az ágyban és nem tudtam mit mondani. Kérte, hogy kiabáljak vagy veszekedjek , legyek féltékeny de nem tudtam. Csak merengtem előre és tudtam, hogy nem ez az én otthonom bármennyire is szeretem. Aztán rájöttem idővel, hogy nem tudtam veszekedni, mert nem volt mit veszítenem. Nem voltam szerelmes, nem volt annyira erős. Veszekedni akkor veszekszünk amikor van mit veszítenünk, amikor nem mindegy. Ha valakiből többé nem hozol ki indulatot, ha valaki már nem reagál az érzéseidre ott vége. Ott szépen köszönj is el, mert az igazi addig veszekszik veled vagy próbálja megbeszélni veled a dolgokat ameddig nem oldjátok meg. Hiszen bármi van egy dologban biztos : benned. 

5. A szakítás lehet a legjobb dolog az életedben – Ha így döntöttetek, akkor a legjobb dolog is lehet. Gondolj bele, egy teljesen új fejezet indul el az életedben. Félelmetesnek tűnhet, főleg egy hosszútávú kapcsolat után de egyedül lenni egy darabig maga az áldás. Esetleg rád talál valami olyasmi, amiről álmodni sem mertél. Hirtelen jöhet valaki aki mindent felforgat és hihetetlen boldoggá teszitek egymást. Egy kapcsolatnak nem kell a szenvedésről szólnia, mivel ha ketten vagytok akkor dupla erővel kellene rendelkeznetek. Nem feltétlen kell csalódásnak megélni egy-egy kapcsolat végét, mert ha helyesen kezeljük akkor csak közelebb visz minket az álmainkhoz. Megváltozik minden. 🙂

+1. Soha ne használj senkit pótléknak – …mert csúnya játék a másikkal szemben. Ha vége van valaminek, legyél egyedül sokáig inkább, mint hogy mást kihasználj. Adj annyi időt magadnak amennyire szükséged van és hatalmas erővel vágj bele egy új dologba ne pedig azért, mert megfulladsz és valakinek meg kell mentenie. 

14658340_1199816930041053_1330840559_n

Perepelica Claudia

 

 

 

Leave a Comment

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s