Fájdalomból várat építeni

Tegnap ahogy az erdőben sétáltam, egyszer árnyékos részen illetve egyszer a napos részen… gondolkodtam. Egyik percben bekönnyeztem a másik percben mosolyogtam. Hirtelen elöntött a jó és a rossz érzés is egyben. Megijedtem de továbbmentem. Aztán volt egy jó hosszú rész ahol az árnyékban sétáltam és alig vártam , hogy végre nap érje a bőrömet, mivel kicsit hűvös volt. A legjobb pedig az volt, hogy mind a két szemem látta a napos részt így gyorsabb lépésekkel szedtem a lábam, hogy odaérjek. A napon pedig ismét kellemesen éreztem magam. 

Ilyenkor pedig rögtön az élethez hasonlítottam a lépéseimet. Igen van azaz út ami fájdalmas és ami olyan semmilyen. Vannak olyan utak ahol bár lehetnek segítőink, de csak mi egyedül vagyunk képesek továbbmenni. Hiába várjuk a csodát, a megmentőt valamikor saját magadnak kell megmentened magad. Vannak árnyékos részek az életben, de ez az egyetlen módja, hogy valami jobbat alkossunk. Sokáig hittem azt, hogy a csodát mindig más emberben kell keresni, de az igazság az, hogy a csoda te magad vagy. Benned van minden ami kelleni fog az utadhoz akármerre is fordulsz meg az életben. 

Így hát döntöttem és elköszöntem sok embertől még azoktól is akiknek külön nem mondtam el. Eldöntöttem, hogy mi lesz az útja az életemnek és nem az, hogy egy helyben maradok. Nagy dolgokat szeretnék elérni, tanulni szeretnék egyre magasabb és magasabb léceket megmászni. Ehhez pedig nincs időm energiavámpírokra , akik veszik el az energiám. Nincs szükségem felesleges flörtökre találkozókra , mert én bizony nem keresek semmit. A bulizást munkára cserélem és sírás helyett az edzőteremben izzadok. A bőröndömet összepakolom és az utamat megtervezem. Az új lehetőségeket keresem és elengedem mind azt a sok negatív érzést amibe eddig energiát tettem. 

A legédesebb dolog amit valaha hallottam, hogy úgy leszel túl valakin, hogy bulizol és megpróbálsz bepasizni vagy becsajozni. Mintha megfullasztanád magad a hazugságba. De nyilván akinek ez a taktika jött be az szerencsés. Az én problémám az, hogy én nekem nem pasira van szükségem hanem férfira és társra. Olyanra akivel egy közös dologért ég a szemünk. Akivel erősítjük egymást. Legkevésbé sem olyan srácra aki bulizik, próbál csajozni és issza megállás nélkül a sört a haverjaival. Tanulni szeretnék , alkotni és nem egy helyen leragadni. Menni szeretnék, utazni és mindent felépíteni amit megálmodtam. 

Az én szívem attól erősödik, hogy képes vagyok hátranézni és elmosolyogni mennyire naiv kislány voltam, hogy mennyire próbáltam szeretni. Szerettem is, de már többé azt az énemet nem akarom. Többet szeretnék és hajlandó vagyok tenni érte. Hiszen igenis hiszek abban, hogy aminek erőt adsz azzá válsz. Hiszek abban, hogy mindig van fény az alagút végén és tudom, hogy a legrosszabb dolgokból történhetnek a legjobbak. Ne félj, hogy elvesztettél valamit, mert hidd el az idő megmutatja, hogy csak valami sokkal jobb dolog felé indultál. Merj elköszönni, merj nemet mondani és legyél nagyon erős amikor minden összeesni látszik körülötted. Hiszen semmi nem fog ez csak egy illúzió amivel bekorlátolod magad. Nem kell senkinek semmit bebizonyítanod , csak csináld és építsd tovább a dolgaid és ne foglalkozz azzal ki mit csinál körülötted. 

Vedd olyan emberekkel körbe magad, akik jobbak nálad, hogy feltudj rájuk nézni és tanulj tőlük. Nagyon óvatosan válogasd meg a barátaidat illetve a párkapcsolatodat is. Figyeld magad, hogy hová akarsz tartozni, milyen célokat akarsz elérni és hol érzed boldognak magad. Ne csapd be magad ez a legfontosabb. Feltudod építeni azt a várat, kőkemény koncentrációval és akaraterővel. Megkaphatod azt az életet amit mindig is akartál, de az lemondással is jár. Mondj le a szenvedésről és alakítsd ki a saját világodat. Mivel minden csoda benned van és te döntesz! 

pl

Perepelica Claudia

Leave a Comment

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s