Nézem a képeimet, a közös képeinket. Kicsit már fakó , kicsit már olyan mintha az egészet csak álmodtam volna. Érzem a fájdalmat, azt ahogy megöleltél amikor elbúcsúztál tőlem. Becsukom a szemem és figyelem a szívdobbanásod , figyelem… merre dobog tovább. Megremeg a lábam és mintha szétesnék, ahogy figyelem ahogy más keze felé nyúlsz. Próbálok elaludni és csak zuhannak elém a képek ; az emlékek; a múltunk ; az álmunk. Talán ez az a fájdalom ami hegyeket tud megmozgatni és amit ha túlélek egyszer világot fogok megmenteni. Az arcom a gondolataim szépen lassan eltűnnek a szívedből és felejtesz… Az idő a te legjobb barátod.
…és az enyém is. Talán csak az idő ami közös, ami még ébren tart. Kapaszkodom , pörgetném és előre tekerném. Oda ahol már kedves mosollyal tudok rád nézni, oda ahol már melegség tölt el . Oda ahol már nem fázok éjszakánként és ahol már nem szomjazom a lelkedre. Azt az időt szeretném ahol már nem érzem azt, hogy valamit elveszítettem csak azt, hogy valamit nyertem. Nehéz ezeket a sorokat írni, mert a kezem néhol megremeg és a hangom néhol elcsuklik. Valamit nyersz vagy veszítesz, mi képesek voltunk feldobni a kockát. Egyszer te egyszer én dobtam fel, de egyszer se közösen. Egyszer te majd én veszítettem. De remélem a végső csatát nem fogjuk elveszíteni hanem megnyerjük. Amikor lesz egy otthonod és nekem is lesz egy otthonom. Ahol nem a felejtés hanem az elengedés lesz a cél. Ahol nem a fájdalom hanem a nyugodt énünk fog egymásra mosolyogni. Remélem lesz egy olyan csatánk ahol mindketten letesszük a fegyvert. Amivel igazán soha nem sebeztük meg egymást , inkább védekeztünk. Védted a lelked én védtem a hangom.
Az idő ami egyre távolabb visz tőled és az a kép ami egyre jobban fakul mutatja meg, hogy az egész egy álom volt ami átfordult rémálommá. Amiből felszeretnék ébredni és nem szeretnék többet erről álmodni. Félek ettől az álmomtól, ami napról napra előjön. Egy másik arc, egy másik kéz és egy másik hang és egy másik test. Újabb képet akarsz csinálni és mindenkibe az otthonod keresed és most azt mondom , hogy meg kell találnod. Ahogy nekem is, ezért útnak indultam. Megvettem a repülőjegyem és összecsomagoltam. Itthon hagyok mindent ami hozzád köt, minden leveled és hamis ígéreted. Meg kell tudnom, hogy álmodtam vagy éltem e. De többet nem akarom érezni azt, hogy fáradt a szívem. Hiába alszom nem tudom kipihenni magam, mivel a lelkem fáradt. Neki kell a törődés és nem a szervezetemnek. A lelkemnek kell az ölelés és nem a testemnek. Összetörtünk valamit, ami a legfontosabb volt, de az idő és a hullámok egyre távolabb viszi ezt a két törött lelket. Az óceánba dobtuk mindketten a hullámok közé és most még kicsit zsibbad a szívünk. Az enyém néha meg is áll és újra kell éleszteni. Félelmetes és sokszor félek is.
Léptem egyet és összecsomagoltam mindent, hogy egy új életet kezdjek egy új városban. Ahol új emberek lesznek és talán új illatok. Az összespórolt pénzemmel nekivágok az ismeretlennek és keresni fogom az otthonom és újjáélesztem a szívem. Szeretném, hogy még sokáig dobogjon, szeretnék ébren álmodni és nem félni lecsukni a szemem. Így hát szerencsét próbálok, ott ahol senki nem ismer és ott ahol minden rám vár. Talán így neked is könnyebb lesz az otthonod keresni amikor messze van valami ami régen a tied volt. Nem fogsz tudni már rám vigyázni, nem fogsz rólam tudni semmit. Esténként még talán egy kósza gondolatodban ott lesz a nyakam illata de utána magadhoz húzod az ismeretlent. Újra játszani fogsz és feldobod a kockát, hátha egy ismeretlen egy változás egy másik nő képes újra megdobbantani a szíved. Én pedig akkor már nagyon messze leszek. Óceán, kontinens fog elválasztani és megnyugtatni mindkettőnket. Így esélyt adok magamnak és neked is, hogy megnyerjük a csatát.
Perepelica Claudia
Spirit Village 