Bevallom őszintén, nagyon ragaszkodós típus vagyok. Ha megszerettem valakit akkor akár tűzön vízen keresztül megyek érte. Nem tudom honnan jön ez a nagyon erős ragaszkodási kényszerem, de kiskorom óta bennem van. Emlékszem a barátaimat oviban is sokszor tulajdonomként tekintettem és hatalmas hisztiket folytattam még általános iskolában is, ha valaki “el akarta venni a legjobb barátomat”. Sokszor megütöttem ebben a bokám és ez a szerelemnél tud a legnagyobbat csapni. Volt egy pár fiú az életemben akikhez a fene se tudja miért, de úgy ragaszkodtam pedig tökre nem volt logikus. De hát nincs mit tenni az érzelmek és az érzések nem sok esetben logikusak, talán pont ettől szép az egész. Aztán jött az első hatalmas szerelem, amitől az elején nagyon tartottam. Emlékszem az első közös éjszakánknál bekönnyeztem és az akkori barátom nem értette így megkérdezte mi a baj, amire ennyit tudtam kinyögni: “Ennek is valamikor vége lesz és ez most annyira jó, hogy félek belemenni, mert elfoglak veszíteni.” Aztán ő erre ennyit felelt: “Clau, nekem is nagyon jó és nincs mitől félned.” Milyen igaza is volt. Pedig rettegtem, a kapcsolatunk alatt is sokszor olyan erős félelmem volt. Aztán rájöttem, hogy mindig lesz olyan dolog ami össze törheti a szívemet és sajnos ezt nem játszhatom ki. Ha kiakarnám játszani nem lenne érdemes élni, hiszen a szerelem a legveszélyesebb és a legszebb dolog az életben. Ilyen téren pedig a biztonságos hajón evezni unalmas. Illetve minden kapcsolatban benne van a pakliban, hogy ha nem örökre szól akkor egyszer csak vége lesz. Ez velünk is így lett.
A kapcsolatunk vége után is ment az állandó birtoklási vágy a fejemben és a lelkemben. Mindig mindenét csekkoltam és figyeltem. Nem sírtam, nem éreztem hatalmas fájdalmat de még is mint egy kislány akinek elvették a maciját birtokolni akartam. Közben pedig a szakításunk nagy részt tőlem is függött. Néha a gyomrom összerándult, hogy ha belegondoltam, hogy más lánnyal lehet most vagy éppen kinek írogat. Valahol pedig mindig is tudtam, hogy ez teljesen jelentéktelen és valótlan dolog amit csinálok. A saját életemet nagyon szépen vittem és viszem, de néha tudatosan aztán tudat nélkül mindig kizártam azokat a férfiakat akik közeledni szerettek volna felém nem baráti szinten. Messzire elrúgtam őket, közöltem, hogy hagyjanak békén és semmi másra nem figyeltem csak egy illúzióra a fejemben. Amit saját magamban alakítottam ki. Aztán az idő segített rádöbbenteni arra, hogy a birtoklásnak nincs köze a szeretethez. Na ez így talán mégsem igaz. Hiszen a birtoklás kikerülhetetlen, ha szerelmesek vagyunk. Mindenét birtokolni akarjuk és magunknál tartani. Viszont ott ahol már a kapcsolatnak vége ott a birtoklás önzőségről szól és nem szeretetről. Ha valaha szeretted vagy igazán szereted akkor ha nem együtt legalább mással vagy külön úton meg kell tanulnod elengedve szeretni. Ez nem azt jelenti, hogy feladtad ez azt jelenti, hogy tiszteletben tartod és szereted.
Visszatérve nagyon érdekes dolgokat folytattam le magammal. Egyszer nem fájt, aztán megint fájt, de nem léptem tovább. Úgy gondoltam, hogy ez az első szerelem mindent kibír és talán ki is bírhatott volna, de a mi lett volna mindig veszélyes játszma. Így csak azt vettem észre, hogy egyik napról a másikra már nem csekkoltam. Egyszerűen rájöttem, hogy ez nem én vagyok. Kizártam a férfiakat az életemből és csak az ideál képemnek éltem. Aztán rájöttem, hogy ez engem nem tesz boldoggá. Nem akarok senkit és semmit kéznél tartani. A legveszélyesebb játék amit valaha csinálhatsz saját magaddal. Az el nem engedés, a féltékenység és a félelem.
Gondolj csak bele, itt vagy most ebben a világban. Az idő ketyeg, a világ nyílt karokkal vár és te pedig csak hajtasz egy kép után ami valótlan. Ezt üzenem azoknak is akik a se veled se nélküled játszmában vannak és azoknak is akik nem tudnak tovább lendülni a történteken. Nem a második világháborúban élünk, hiszen abban az időben teljesen elfogadott volt, hogy a szenvedés és a szerelem együtt járt. A férfi elment katonának és nem lehetett tudni, hogy látják e még vajon egymást. Szerelmes leveleket írtak egymásnak és kitartottak. Szerencsére mi itt Európában jelenleg nem vagyunk ilyen helyzetben. Itt mindent mi döntünk el.
Nagyon sokan írtatok nekem arról, hogy az elengedésről mi a véleményem és én hogyan tudtam ezt megvalósítani a saját életemben. Hiszen nagyon könnyű olyan tanácsot adni, hogy “Engedd el”. Ezen a tanácson a barátnőmmel mindig nevetünk egy jót, főleg amikor egymásnak hajtogatjuk ezeket a szavakat. Pedig valójában tényleg az elengedés az az érzés ami előrébb fog vinni minden élethelyzetben. A karrierben, a kapcsolatokban is egyaránt. Képzeld el azt, hogy egy hülyével vitatkozol és olyan mintha a falnak beszélnél. Nem tudsz vele megegyezni, kicsinálhatod magad ott ragadhatsz akár évekig akkor sem fogja megérteni. Jobb benne ragadni a vitában vagy inkább elengeded és tovább mész és megtartod az energiádat másra?! Lehet fura hasonlat, de szerintem hasznos.
Szépen lassan meg kell tanulnunk engedni és elengedni. Valójában nem is az embert nem tudod elengedni, hanem az érzést ami eluralkodott benned. A birtoklás, a félelem, a ragaszkodás és a kép amit bemesélsz magadnak. Az élet tényleg nagyon rövid ahhoz, hogy ne legyél boldog. Az ilyen érzelmek viszont határozottan befeszültté, görcsössé tesznek. Előhozhatják a sérelmeket a fájdalmakat és te vagy az egyetlen aki ezt megállíthatja. Amennyire voltam régen hisztis a birtoklási vágyam miatt, annyira tanultam meg elengedni ezeket a hangokat. Tudom, hogy ez mind a saját felelősségem. Én döntöm el, hogy hagyom magam egy képbe beleringatni vagy kimegyek és élvezem az életet. Én pedig büszkén a másodikat választom.
A legnagyobb boldogságot érdemled és azt, hogy ne kelljen tartanod semmitől. Amikor valamihez görcsösen ragaszkodsz és ezt a másik nem viszonozza akkor hatalmas pofonokat fogsz kapni az élettől. Olyan fájdalmak fognak érni, hogy utána már rá fogsz jönni, hogy a legnagyobb hülyeség amit csinálsz. Próbáld meg… először szép lassan. Ne csekkold az exedet, ne járjon az agyad azon, hogy mit csinálhat és semmiképpen sem vond meg magadtól a boldogságot. Haladj lépésről lépésre vagy keverd meg az egészet és lépj túl akár most. Engedd, hogy hadd legyen boldog mással hadd csinálja a saját dolgát. Ne akarj már az élete része lenni és ne küzdj érte. Helyette foglalkozz magaddal és adj időt magadnak, hiszen most rengeteg lehetőséged van magaddal foglalkozni. Tanulni, építeni, új hobbit találni. Ne zárkózz be az újtól, nyisd csak ki az ajtókat. Ne zárd be őket, mert az élet nem szólhat a zárt ajtókról. Csak és kizárólag a nyíltakról. Mindig nyiss ki egy újabbat és egy újabbat. Éld meg a lehetőségeket, utazz amilyen gyakran csak tudsz és éld meg az álmaidat. Ha az út közben pedig találkozol egy férfival vagy egy nővel aki megdobbantja a szívedet akkor engedd neki, hogy be lépjen.
Sokáig nem gondoltam volna, de az élet nagy része az elengedésről is szól. Talán akkor érezhetjük meg a legnagyobb boldogságot, ha nem félünk elengedni és ha merünk ezzel együtt élni. Egy kapcsolatot nem tarthat össze félelem sem a birtoklásvágy. Egy kapcsolatban megérezheted azt is, hogy te vagy a legboldogabb úgy, hogy nem birtoklod. Hiszen birtoklás nélkül a te kezedet fogja egy életen át. Talán ez az igazi szerelem, a többi pusztán gyenge próbálkozás és erős manipuláció vagy egy kis fellángolás. Amikor szabad vagy nincs mitől félned és tartanod. Amikor semmid nincs valójában megvan mindened. Amikor elengeded akkor új utat nyitsz az ismeretlen felé….és miből is születnek a legnagyobb csodák?! A hitből, a szabadságból és az önzetlenségből.
Merd kinyitni azokat a csodaszép szárnyaid és az ajtókat is. Lépjél oda ahol szeretettel várnak és találd meg azt aminél nincs “viszlát”. Kutass és keresd a valósat és nem a képszerű dolgokat. A félelmedet illetve a féltékenységedet pedig hagyd el itt és most. Engedd el őt, legyen boldog mással és kívánd teljes szívedből ezt. Nem kell csekkolnod és nem kell félned semmitől. Érezd magadban az erőt, hogy képes vagy rá.
Ha nekem sikerült, akkor Neked is fog!:)
Spirit Village 