SAY IT CLEARLY

“Claudia nem jössz be!” “Claudia nem vagy jó hozzám.” “Claudia ne haragudj, de az a lány jobban tetszik.” “Claudia kiábrándító vagy.”

Bocsánat…kicsit elkalandoztam a gondolataimmal… Milyen lenne, ha mindent szögegyesen hallanék. Azt kell, hogy mondjam tetszik. Sőt nagyon tetszik… Nem kaptam még ilyen mondatokat, pedig biztos vagyok benne, hogy érezhettek már így férfiak velem kapcsolatban. Vagy talán mégsem, nem tudom. Nem sok férfival volt dolgom. De mint említettem tetszik.

Sokan most biztos őrültnek nézhettek, pedig ha mélyebben belegondolunk nagyon sok értelme van az ilyen mondatoknak. Csak nem halljuk meg őket. Helyette hasonlók jönnek: ” Ne haragudj, nem érek rá.” vagy két órát vársz egy válaszra… esetleg kapsz egy “szia, mizut?” esetleg egy pár emojit és egy soha viszont nem látásrát. Hu, de ironikus vagyok. Elnézést, de muszáj.

Segítsetek, talán én vagyok az egyetlen, aki teljesen más világban él?! Aki a személyes találkozót és a telefonálást sokkal jobban élvezi, mint az írogatást?! Vagy, hogy az udvarlást és a randira hívást még mindig férfias gesztusnak találom?! Vagy lehet elfelejtettem ma is leinni magam és bepasiznom az Ö*kertben… megint az én hibám. Ne haragudj, hogy nem ajánlottam  fel magam, azt hiszem 30 másodperce ismerlek. De várj, tetszik a kocsid, akkor együtt alszunk?! Bocsi nem kérdés, együtt alszunk! Igen nő létemre, én döntök.

Most talán elnézést kéne kérnem a stílusomért, de most valahogy nem teszem.

Szóval, mint említettem tetszik az elutasítás. Imádom, ha egy férfi egyenes illetve ha egy nő egyenes. Sajnos olyan világban élünk, ahol játszadozni és hülyéskedni mindig jobb, mert talán több fillér van a tarsolyodban. De neked tényleg a fillér kell?! Bár ez felfogás és igény kérdése. 

Szeretném tudni. Szeretném hallani, szeretném érezni. A jót és a rosszat is. Mindig azt mondom fájjon egyszer nagyon de ne többször kicsit. Ha pedig többször fáj, akkor az utamban vagy. Mivel fájdalommal nem élek együtt. Ki vagy be. Igaz vagy hamis. Küszöbről lépj be vagy ki. 

Ezért vagyok vele úgy, hogy állok elébe. Nem futok, nem játszom. Csak haladok. Az utamon, lehet eltérek, lehet fájni fog de megyek. Egy dolgot nem fogok csinálni: ott lenni, ahol nem kéne. Ezt, hogy értem?! Úgy, hogy ahol nincs rám szükség, elköszönök és elindulok. Ahol nem kellek eléggé, onnan elrohanok. Vagy elsétálok. Ahol kérdések vannak oda pontot teszek. Ahol válaszok vannak, ott maradok vagy szívvel elköszönök. De miért csinálom?! Mert tudom mit szeretnék. Olyanra van szükségem aki rám néz és kételyek nélkül biztos bennem és ez fordítva is így van. Amikor nincsenek kérdések csakis válaszok. Mert mindent megoldunk. Na igen… Talán így tudnám elmondani, miért szeretek elköszönni emberektől. Mert nincs szükségem a felére sem a negyedére, sajnos egészben kérem.:)

Csók, C