Ma két hónapja jelent meg az első könyvem, a Lelked Jegyzetei. Többen kérdeztétek, hogy nem félek-e attól, hogy sebezhetőnek tűnök és okkal teszitek fel ezt a kérdést. Hiszen ez a könyv egy nyitott könyv. Ebben a könyvben őszintén, kertelés nélkül írok az érzelmeimről és a véleményemről. Teljes betekintést kaptok az én kis (hatalmas) lelki világomba. Elmesélem, hogy nekem mi segített a legnehezebb helyzeteket feldolgozni. Legyen az egy ember elvesztése, az első (és remélem utolsó) szakításom története de őszintén mesélek az útkeresésről és a boldogságról is.
Sok embernek fura amit képviselek és sokszor megjegyzéseket is tehetnek a viselkedésemre vagy a személyiségemre. Nagyon kevés ember ismer igazán és akit egyszer közel engedek magamhoz azt nagyon nem szeretném elveszíteni. Hihetetlen érzékeny lány vagyok, de érdekes módon olyan erős is. Érdekes egy paradoxon vagyok.
Megválaszolva a kérdéseteket, vállalom. Vállalom azt, hogy ez vagyok én és szeretnélek Titeket is arra biztatni, hogy mindig minden körülmények között szeressétek magatokat. Ez nem önzőség és ez nem akadály. Sokáig voltam teljesen egyedül, amikor úgy éreztem velem van a baj de aztán rájöttem, hogy elfogadom önmagam. Elfogadom azt, hogy én alapvetően egy nyitott személyiségű ember vagyok, de igazán közel csak néhány embert engedek. Ami a szívemen az a számon és elfogadom azt is ha valakinek ez nem tetszik. Tudatosan távol tartom magam attól, ami nem épít vagy inspirál és merek és merni is fogok hatalmasat álmodni és keményen dolgozni, hogy mindent megvalósítsak amit a fejembe vettem.
A tegnapi könyvbemutató a vártnál sokkal de sokkal jobban sikerült és ezt szeretném megköszönni Nektek és hálás vagyok, hogy ennyien eljöttetek. Hihetetlen energiákat és támogatást kaptam tőletek. Illetve szeretnék most egy pár embernek kiemelt köszönetet mondani, hogy segített az álmom megvalósításában. Elsősorban Baranyai Vivinek, a Viveccho Virág tulajdonosának aki valami elképesztő virágcsokrokat alkotott nekünk az estére. Minden elfogultság nélkül az egyik legszebb csokrot készítette el, amit valaha láttam. Arról nem beszélve, hogy egy csodás embert ismerhettem meg benne. Szeretnék köszönetet mondani az Artphoto Galériának, hogy biztosította számunkra ezt a gyönyörű helyszínt. Köszönettel tartozom az iGlass Magyarországnak, akikkel szoros együttműködésben dolgozhattam ezen a projekten és nagylelkűségüket, hogy a vendégeket egy szuper iGlass üvegfóliával lepték meg. Köszönettel tartozom a Hungária pezsgőnek is, akik az esemény hivatalos buborékbeszállítójaként működtek velünk együtt és a Greenway Design-nak, hogy közelebbről is megismerkedhettünk a csodás bio gyertyáikkal.
Végszónak pedig annyit szeretnék mondani, hogy gőzerővel dolgozom a további projekteken és csak remélni tudom, hogy továbbra is velem maradtok és továbbra is inspirálni tudlak benneteket. Egyelőre még titok (akik a rendezvényen ott voltak már tudják), de 2018-ban egy újabb meglepetéssel készülök Nektek egy teljesen más témával.
A könyvet pedig továbbra is limitáltan megtudjátok tőlem vásárolni. Kellemes hétvégét kívánok Nektek!:)
Two months ago, my first book was published. There is no offical translation for my book`s title but if I would translete it, I would use “Notes for your soul”. In this book you can read a piece of me, you can get to know me more, you can read my thoughts and feelings. A few of you asked me how can I be so brave to always say it loud what is in my mind or in my heart. To be honest this is who I am. I am not shy anymore, I want to be real in this world and I want to share my thoughts with you in case I can help for you. Even if I can help for only one woman, then I am satisfied.
Yesterday we organized a book launch in a beautiful gallery. (The name of the gallery is Artphoto Gallery and the location is in the 11th district on the Bartók Béla street.) If you walking around here you should definitely stop here. Back to the book launch everything was amazing and I would like to say thank you for all of you who were there and for a few people who helped me work out my dream. First, I would love to say thank you for Vivien Baranyi, who is the cutest person and who is the owner of the Viveccho Floral shop and who made these beautiful bouquets for the event. I would like to say thank for iGlass Hungary who has the best screen protectors for iPhones and for their liberality, because they suprised our guests with their products. I would like to say thank you for Hungaria champagne because they were supporting us with their champagnes and a big thank you for Greenways Design for their amazing vegan candles.
In the end I want to say thank you again and I am sure I will work harder than ever and I am not gonna stop. I hope I can inspire all of you and I have many news for you. So stay tuned.
Love you,
Claudia
To get in touch directly:
Viveccho : Viveccho Instagram
iGlass: https://iglass.hu/
Hungária pezsgő: Hungária pezsgő / Facebook
Greenway Design: http://www.greenwaydesign.hu/
Artphoto Gallery: http://www.artphoto.hu/hu