Amikor kislány voltam mindig elterveztem, hogy milyen életem lesz. Elterveztem, hogy milyen típusú férjem lesz, hogyan fogunk együtt élni, milyen szakmám lesz és így tovább. Tudtam már akkor, hogy nekem gyönyörű életem lesz. Kislányként sokszor meredten bambultam az embereket, akik szenvednek és panaszkodnak: “de hát mindenki felnőtt, így bármit elérhetnek, miért panaszkodnak?!” és akkor sokszor azt a választ kaptam: “gyerek vagy még, nem értheted a felnőttek dolgát” vagy pedig: “az élet nem olyan egyszerű, sőt nagyon nehéz.” (A fülemet is bántja.)
Az elmúlt pár hónapban sok minden változott körülöttem és így rengeteg új emberrel ismerkedtem meg. Ilyenkor ha úgy hozza a helyzet, mindig szeretek elbeszélgetni, mert szeretek új gondolatokat hallgatni. Szembetűnő kontrasztokat észleltem és határozottan állítom, hogy az életben a legfontosabb tényező, a hozzáállás.
A kislánykori énem újra előtört bennem, amiről már teljesen elfeledkeztem. Elfelejtettem, hogy az életem valóban az én kezemben van és én irányítom. Elfelejtettem, hogy az élet értelme az öröm és a jókedv. Vagy, hogy a legapróbb dolgoknak is mennyire lehet örülni. Az a kislánykori énem lesz a titka, a sikereimnek és a boldogságomnak. Sokak szerint megváltoztam, én pedig egy dolgot érzek: végre, megtaláltam magam.
Az emberek többsége negatívan éli meg a változást pedig maga a csoda, hogy képesek vagyunk szinteket lépni és fejlődni. Én határozottan imádom! Nem vagyok képes panaszkodni, nem tudok a problémákra fókuszálni. Megtanultam elengedni őket vagy pedig megoldani. Képes lettem élni és nem tátott szájjal figyelni… és megtanultam egy nagyon fontos dolgot: kitenni embereket az életemből.
Ezt pedig nagyon fontos dolognak tartom. Sokszor észre sem vesszük, mennyi energia vámpírral élünk együtt vagy ápolunk szoros kapcsolatot. DE MINEK?! Emlékszem volt egy személy az életemben akiről azt hittem a barátnőm egészen addig, amíg lelkiismeret furdalást éreztem azért, mert haladok előre vagy, mert jól érzem magam a bőrömben és ezt elég nyersen szóvá is tette. Másnap már nem volt a “barátnőm”. Rögtön jelzett a vészharang. Az nem barát akinél egy kicsi irigység is előfordul, nem barát aki a hátad mögött kibeszél és köze sincs a barátsághoz ha együtt panaszkodtok vagy pletykáltok. A barátság számomra az amikor egymást feltöltjük, amikor egymásnak örülünk és maximálisan támogatjuk a másik döntését és életét.
Tehát a következő történt: kinőttem szituációkat, embereket és a régi önmagamat. Mivel kislány koromban elterveztem, hogy az álmaimat fogom élni így el kell hagynom olyan partokat ahol nem tudok szinteket lépni és ahol nem tudunk közösen szinteket lépni. Nem maradhatok ott, mert akkor nem tudok haladni, én meg szeretnék. Kerülök mindent ami átlagos és hétköznapi, mert én a boldogságot választottam. Én elhatároztam már kicsinek is, hogy maradandót fogok alkotni és erőt adok majd embereknek, mert az élet nem hétköznapi csak akkor ha Te azzá teszed. Merj nem leragadni. Emlékeztesd magad és másokat is arra, hogy a élet nem szomorúság és panaszkodás hanem öröm és lehetőség. Valósítsd meg a lehetetlent, mert én bizony állítom, hogy valóban nincs lehetetlen. Mindenre képes vagy, válj azzá akit gyerekkorodban megálmodtál.
Nem önzőség elhagyni embereket és szituációkat, ez csupán egy tisztelet amit megadsz magadnak. Nem vagy köteles ott maradni, ahova húzni akarnak vagy amit elvárnak tőled. Soha nem szabad elvárásoknak és mások gondolatainak élni. Az mindegy mit képzelt el anyukád, apukád vagy a legjobb barátnőd: Te mit képzeltél el?! 12 óra munkát egy olyan munkahelyen amit nem szeretsz, takarítást, panaszkodást vagy képes leszel az álmaidért küzdeni?!:)
A mottó amit mindig mondok magamnak: ” Valóban az álmaimat élem és nem hagyom, hogy más ember felébresszen belőle…” 🙂
Perepelica Claudia
Spirit Village 