…vagy majdnem barátnője, beszélgetőtársa, hálószoba társa vagy nevezzük akárminek. Akkor ez a kép ismerős lesz :
Nem szeretnék Nektek hazudni én is éreztem már hasonlóan. Volt amikor a barátnőimmel órákig röhögtünk a volt partnerünk választásain. Általában a rossz indulat vezérelt és volt amikor még a féltékenység harangja szólalt meg bennünk. Ezt azért szeretném Nektek leírni, mert én se mindig voltam egy kis angyal, volt amikor nagyon szúrós szemmel néztem illetve többször előfordult az is, hogy nem tudtam most sírjak vagy nevessek. Volt amikor egyáltalán nem is voltam szerelmes abba a férfiba, akinek az újabb barátnőjén fennakadtam. Lehet nagyon unalmas volt az életem, mert visszanézve néha nagyot nevetek rajta. Sőt a barátnőim közül vannak olyanok is akik régen utálták egymást egy férfi miatt és most meg legjobb barátnők lettek. Szóval lehet megköszönhetik az exüknek a barátságot a kapcsolat helyett.
Mivel többen kerestetek meg ezzel az “ex témával” illetve , hogy sokszor nem tudjátok kezelni ha mással látjátok így szeretnék Nektek segíteni. Először is ez egyáltalán nem ciki, sőt először nagyon fura és fájó dolog tud lenni ha mással látjátok aki mellett nem is olyan régen ti keltetek fel. Tudom milyen az amikor meglátjátok valakivel és összerándul a gyomrotok és gyorsan kalapálni kezd a szívetek . ( Ilyenkor ha nem vett észre, akkor kötelező feladat: FUSS.) 😀 Viccet félretéve ezekben a szituációkban, hihetetlen sokat fejlődsz. Ezek azok a szituációk, amikor rájössz, hogy mennyire könnyű megbántani a másik embert, még ha ez az akarata nélkül is történik.
Gondolj bele, nagyon szeretted a volt barátodat de már nem működött. Megpróbáltátok nem egyszer és nem is kétszer, de valahogy nem ő volt az igazi. Mivel én mindig hiszek abban, hogy az igazival mindent képesek vagytok megoldani és tudjátok, hogy hiába keresnétek máshol ezt sohasem találnátok meg. Így az exet elengedni, nem kellene akkora kihívásnak lennie. Képzeld magadat abba a helyzetbe, hogy hirtelen találsz valakit aki minden kérdésedre választ ad. Akivel hirtelen megint újra azt érzed, hogy élsz és örülsz… visszaakarsz nézni? Nem hiszem, így értsd meg. Nem kudarc mással látni és teljesen normális, ha fáj.
Aztán itt az a ravasz Facebook, Instagram és Snapchat alkamazás. Hála a jó égnek nekem mindig sikerült olyan párt választanom, akitől ez mind távol állt. De egyszer csak beüt a krach… és elborul mindent. Meglátod mással, ahogy balról-jobbról csókolgatják egymást. 2 napja vannak együtt és már megy a “szeretlek édes kincsem” vagy azaz első a párkapcsolat kialakulása után, hogy kiírja a monogramját az Instagram biojába. Jönnek a boldogságos pillanatok és a szerelemfelhő. Ezektől egyébként engem mindig kirázott a hideg, véleményem szerint ezt is lehet stílusosan kezelni és nem nyalni a képernyőt. De ki vagyok én, hogy ítélkezzem?! Senki. Mindenkinek a maga dolga, ki mit rak ki. Sokan azt tanácsolják, hogy a legjobb letiltani , hogy ne lásd. Szerintem pedig nyugodtan láthatod . Ehhez fel kell nőni .
Tudom nem egyszerű, de ehhez is valamiféle érettség szükséges amivel párosul a fájdalom, ha fontos volt neked és szerettél valakit. Mással látni először mindig furcsa lesz, DE! Mosolyogj. Igen, mosolyogj és töltsd fel a lelked ezzel az érzéssel. Látod, hogy mással van. Ez egy teljesen normális dolog. Emberek vagyunk és szeretnénk boldogok lenni. Ha mással van akkor te nem voltál neki elég fontos, amivel semmi gond nincsen, mert majd jön valaki akinek fontos leszel. Ehhez jó ha felnövünk, hogy mással látni nem kudarc. A tovább lépés és a változás mindig egy pozitív dolog ha valami nem működött.
Örülj neki , a szíved legmélyéből és kívánj nekik nagyon nagy boldogságot!:) Ne mérgelődj, ne elemezz csak engedd. 🙂
Perepelica Claudia