Úgy gondolom az életben annyira bonyolítjuk túl a dolgokat amennyire szeretnénk. Mi nők általában hajlamosak vagyunk. Illetve hihetetlen mértékben tudunk hinni a férfi mesékben és a naivitás az erősségünk, amikor nagyon tetszik nekünk egy férfi. Képesek vagyunk magunknak is hazudni csakhogy ne törjenek össze bennünk valamit. A sok kapcsolatot, kamu kapcsolatot és színjátékot, hazugságot látva leszűrtem egy pár következtetést. Látok igazi boldog párkapcsolatokat illetve olyanokat is akik egymás háta mögött csalják szét egymást aztán mosolyogva posztolják ki a képeket, hogy ők bizony már több éve boldogok együtt. Aztán ott vannak azok a férfiak akik folyamatosan hazudnak , vissza rohannak az első szerelmükhöz, hogy érezzenek valamit aztán már maguk sem tudnak tükörbe nézni, mert látják előre ahogy a vesztükbe rohannak. Ott vannak azok a férfiak akik folyamatosan írogatnak és napról napra élnek majd ott vannak akik egy életre tudnak párt választani. Ott vannak a keresők, akik jobbra balra esnek-kelnek de valahogy senki nem mozgatja meg. Aztán ott vannak az igazi férfiak akik egyszer választanak, de az telitalálat és ott vannak azok a nők akik nem tudják mit akarnak és a kis százalék akik pontosan tudják mit akarnak.
Mostanában egyre többet hallom azt, hogy képtelenség egy normális kapcsolatban benne lenni. Az igazság pedig az, hogy egyik kapcsolat sem normális. A legfontosabb, hogy tanulj meg választani. Leegyszerűsítve és egy kicsit primitív hasonlattal élve, én személy szerint nem birok rossz ételt megenni. Amikor bemegyek a boltba vásárolni akkor a gyümölcsök és a zöldségek felé veszem az irányt, mert én azt szeretem. Ha ilyen ételeket fogyasztok érzem magam jól a bőrömben. Ha pedig te a csokis szektorhoz veszed az irányt, mert az esik neked jól akkor te automatikusan elhaladsz a gyümölcsök mellett. Ezzel a hasonlattal igazából azt akartam kihozni, hogy te döntöd el mit eszel. Milyen ruhát veszel fel. Kik a barátaid és kivel szeretnél randizni vagy párkapcsolatot. Magyarul valakit megcsalnak többször, de nem érdekli, mert számára más a fontos. Vagy szeret szenvedni vagy bemagyarázza, hogy “ők bizony összetartoznak”. Tudom nagyon száraz ahogy megfogalmazom, de ébresztő.
Olyan életet szeretnél ahol nem vagy tisztába azzal, hogy a férjed össze-vissza csajozgat a hátad mögött vagy a barátod titokban más lányokat próbál szédíteni, ne adj isten meg nem tudom hányszor csalt meg?! Ahol a hazugságokra és a megcsalásokra próbáltok valamit felépíteni?! Az lesz az életed, hogy “jaj ki kell élnem magam még most vagyok fiatal” aztán 35 évesen még mindig csajozol és pasizol és ott vernek át ahol tudnak.
Egy férfi annyira lesz férfi veled, amennyire te nő. Ezért szoktam mindig mindenkinek mondani, hogy építsd magad és fejleszd magad. Tanulj amennyit csak lehet és figyelj oda magadra mint nő. Hiába vagy gyönyörű ha nem vagy okos az sajnos nem sok férfinak fog kelleni. Ideig óráig. Ha nincs az életedben jelenleg férfi, ne is keresd vagy kutasd. Foglald le magad az egyetemi tanulmányaiddal , kezdj el olaszul tanulni, menj el edzeni és izzadj. Építsd az álmaidat és hidd el az a magabiztos mosoly és kisugárzásod gyorsan fog olyan férfit az életedbe küldeni akivel még randiznod sem kell, tudni fogod, hogy Ő az.
Kerüld el azokat a férfiakat akiknek az életük a csajozás vagy ha egy kicsit is észreveszed, hogy nem korrekt. Tanulj meg helyesen választani és nem mindig a naiv érzéseid után menni, mert abban gyorsan elbuksz és boldogtalan leszel. Próbálj a realitásnál maradni, ami lehet nehéz de valós. Láss át az embereken és döntsd el milyen életet akarsz és tudd, hogy honnan választasz. Az emberek jelleme nem sokat fog változni, szóval ha már az elején kicsinyes problémák vannak lehet jobb elengedni. Illetve nyomd meg a törlés gombot. Minden olyan ember akihez régebben közöd volt, ne engedd vissza. Kitörölted, ennél csak jobb lesz , mivel jobbat akarsz és jobbat érdemelsz. Én például így gondolok a múltamra: “Remélem sok mindenre megtanítottam az első szerelmemet és remélem férfi fog tudni maradni az egész életében. Engem is sok mindenre megtanított , tisztelem de elengedtem.” Nekem el kellett köszönnöm, hogy fejlődni tudjak és megmászhassam a legmagasabb hegyeket. Aztán elvágtam a kötelet és szépen lassan nem gondolsz a múltadra többet. Majd a hegycsúcson, visszanézel és látni fogod mennyit haladtál. Ott vagy ahol szeretnél és ha még a múltadban élnél talán még mindig lent lennél.
Választani tudni kell. A határaidat te szabod meg. Olyan mellett maradj akivel a legjobbat hozzátok ki egymásból. Akivel tudod, hogy haladtok egy úton nem pedig lógtok a levegőben. Tanulj minél többet és keresd az őszinte, tiszta tekinteteket. Zárd el magadtól a primitív viselkedést, az irigységet, az egy helyben toporgást. Az a Nő/Férfi lehetsz aki csak szeretnél lenni, de döntsd el: kaviárt szeretnél vagy busát. A te ízlésed , hogy melyiket szereted.
Perepelica Claudia