Az a baj, hogy azt hiszed van időd. Azt hiszed az idő megold mindent. Idővel jobb lesz az idő segít. Mindig próbálunk játszani az idővel. Elhúzni, kivárni, megvárni, megállítani, előre tekerni, visszatekerni. Lehet játszani az idővel, de nem érdemes. Én is játszottam aztán kaptam egy nagy pofont és rájöttem az idő nem valós , csak mi tesszük azzá.
Gondolj bele, az univerzumhoz képest mennyire rövid ideig vagyunk itt ezen a Földön. Pillanatok, másodpercek. Jön és már el is múlt. Az érzések, az emlékek, a pillanatok. Soha nem tudhatjuk mikor lesz vége. Nem tudjuk mikor ölelhetünk át utoljára valakit vagy mikor lesz valaminek vége. Ilyenkor mindig ez az angol idézet jut eszembe: “One day you’ll be a memory to some people. Do your best to be a good one” magyarul : “Egy napon már csak egy emlék leszel pár embernek. A tőled várható legjobbat hozd ki, hogy jó emlék legyél”.
Az idő nem játék, ez az a dolog amivel nem játszhatsz. Nem vonhatod meg magadtól az életet és nem próbálhatod meg lefékezni magad amikor menni akarsz. Várni valakire aki nem vár rád, játszani valakivel aki nem akar veled játszani, ébren lenni míg a másik már mélyen alszik, sírni mikor a másik már nevet és megállni amikor a más megy előre, hazudni a másiknak míg a te szavaid igazak. Ilyen az elpocsékolt idő, ez az az idő amit sose nem hozhatsz vissza és megfosztod magad az élettől.
Honnan tudom?! Én ezt csináltam éveken keresztül. Mindig elindultam és lefékeztem, mindig vártam ami már nem is létezett és mindig nagy árakat fizettem magamnak időben. Féltem az időtől és mindig tekergetni akartam, de a jelent elfelejtettem. Szenvedtem, olyan volt mint egy rossz álom. Nem bírtam a jelent élvezni és mindig máshol akartam lenni időben és térben, de soha nem ott ahol vagyok. Mindig maradtam és behúztam a féket. A komfortzónám volt az én igazi otthonom, ahol nem éreztem jól magam. Aztán elkezdtem feszegetni a határaimat. Felültem arra a repülőre, elindultam egy új úton, megismertem azt az embert aki megváltoztatta az életemet és új dolgokat próbáltam. Ragaszkodásomat szabadságra cseréltem és az életemet szárnyalni engedtem. Ez az érzés olyan erősen megvan bennem. A komfortzónából kilépés volt számomra a szabadság. Valahogy mindig azt érzem, hogy játszom az idővel ha egy helyben maradok. Az életem nem szólhat a folyamatos biztonságról, a folyamatos félelemről és a dobozban ülésről. Az élet nem szólhat a fájdalomról és az elvesztegetett időről.
Érdekes módon még mindig néha visszaesem ebbe a “játszunk a komfortzónán belüli játékban” és olyankor mindig leragadok egy pár órára. Pedig az az igazi csoda ami kinn vár rád. Az emberek, az érzések, a tapasztalat, az új élet. Erős vagy és ki tudsz törni. Amikor elkezdtem a blogomat sokszor féltem a visszhangtól és féltem nem leszek jó. Aztán megtaláltam a saját hangomat és azóta nem félek kinyitni a számat és átadni a gondolataimat. Azóta rengeteg lehetőség jött szembe velem és megállás nélkül nyílnak az újabb ajtók, mert imádom csinálni és megengedem magamnak azt, hogy nincs lehetetlen. Tényleg nincs. Csak merj egyedül menni az utadon, akkor is amikor mindenki más megpróbál visszahúzni. Merj más lenni és merj a saját életeddel foglalkozni. Ne érdekeljenek a hamis barátok, a kamu felszínes életek és az exed új barátnője. Ne érdekeljen mivel foglalkoznak mit csinálnak. Energiát fosztasz meg magadtól, ha a múltban élsz.
Ne tartsd az időt a kezedben. Tudd kik azok az emberek akiket mindennél jobban szeretsz és kik azok akik támogatnak és akik szeretnek. Azok mellé gyökerezz le, őket öleld meg mindennap. Velük foglalkozz, aki ma is felhívott aki ma is elhívott randizni, aki ma is megkérdezte hogy mi a helyzet. Élj a jelenben és ne vond meg magadtól a boldogságot és az álmod lebegjen a szemed előtt. Vedd meg azt a repülőjegyet, taposd ki az utadat és kockáztass. Ha nem tudsz repülni kezdj el futni ha az se megy akkor próbálj meg sétálni, de mindig előre menj. Onnantól kezdve az időd nem lesz várakozás az időd nem lesz elveszve és megtanulod, hogy az idővel nem szabad játszani.
Perepelica Claudia
Spirit Village 