Az előző bejegyzésemben sokat írtam arról, hogy mennyi változáson mentem keresztül ebben a pár hónapban. Most ezt egy kicsit továbbviszem. Tehát arról van szó, hogy egy óriási tartást kaptam az élettől. Őszintén szólva néha már olyan érzésem van, hogy lehet már túl “más” vagyok. Aztán mindig rájövök, hogy ezt szeretem magamban. A “túl más” kifejezést arra értem, hogy nagyon jól megvagyok magammal és nincs szükségem feltűnésre. Nem akarok “jó csaj” lenni, nem szeretnék játszadozni és nem megy a “kivagyok miatta” vagy “megjátszom magam” stílus. Nincs erőm hisztériázni, magyarázkodni, kitalálni, agyalni és erőlködni. Kiszálltak belőlem ezek a dolgok. Sokkal öntudatosabb lettem és tisztába vagyok az értékeimmel és a hibáimmal egyaránt. Megszerettem magam, amit egy éve nem mondhattam el. Szeretem minden egyes gondolatomat, érzésemet és az arcom amikor belenézek a tükörbe. Smink nélkül, tisztán, álarc nélkül. Olyankor vagyok leginkább önmagam.
Szükségem van szeretetre, törődésre, őszinteségre. Szeretnék, egy férfit az életembe. A gondolataimba már teljesen tisztában vagyok vele, hogy mire van szükségem. Szóval itt nem arról van szó, hogy én egyedül akarok lenni. Mivel ez hazugság lenne. Jól érzem magam egyedül, de mivel egészséges nő vagyok szükségem van társra. Nem fogok “pasizni” nincs rá szükségem. Egyszerűen tudni fogom, ha ránézek. Minden taktika, egymás húzása és megjátszások nélkül. Vele más lesz. Lehet az elején megijedek és hátrébb lépek, de ő lesz az. Érezni fogom. Ő pedig éreztetni fogja velem. Kérdések, bonyodalmak nélkül. Megfogja a kezem, akkor is ha félek. Utánam fog jönni. Valahogy tudom és gyönyörű lesz.
Csók, C!
Spirit Village 