FIND YOUR PASSION

Mindig is imádtam firkálni. Mióta megszülettem azóta jó kapcsolatban vagyok a papírral és a ceruzával. De soha nem gondoltam volna, hogy ez a “firkálás” ennyi örömet fog nekem okozni.

Emlékszem 12 lehettem amikor Balatonon voltunk az egyik barátnőmmel kint zuhogott az eső mi meg bent teáztunk és rajzoltunk (én akkor még csak erősen próbálkoztam). Mindig is csodáltam akik szépen tudtak rajzolni és tudtam  belülről, hogy ezt egyszer én is elszeretném sajátítani. Aztán egyszer csak azon kaptam magam, hogy órákig ülök és alkotok. Teljesen kizárom a külvilágot és csak a rajzlapomra fokuszálok. Olyankor nem érdekel senki és semmi csak az adott pillanat. Van, hogy szombaton inkább otthon maradok és egész éjjel rajzolok azt imádom a legjobban. Sokszor mosolygok miközben alkotok és érzem, hogy itt vagyok a leginkább önmagam. Semmi színjáték vagy álarc csak én a papír meg a ceruza. Itt nem kell másnak látszanom. Magamtól tanultam meg rajzolni nem jártam sehova. Gyakoroltam órákat és próbáltam minnél jobban fejleszteni önmagam. Figyelem a nálam ügyesebbeket és próbálok minnél többet tanulni tőlük. Rengeteg tehetség van. A két kedvencem Hayden Williams (illusztrátor) illetve Elle Wills de lejjebb majd olvashattok róluk. 

Szóval nálam a rajzolás több mint puszta ceruzavonal. Kezem lelkem benne van. Inspirál, megnyugtat és jó dolgokat hoz ki belőlem. De még rengeteget szeretnék fejlődni és soha nem szeretném letenni a ceruzát. 

Pár munkám:

ImageImageImageImageImage

 

És ahogy ígértem akik a legjobban inspirálnak Elle és Hayden.

Elle ausztrál származású és közel 200.000en követik instagramon (elle_wills) érdemes lecsekkolni mert eszméletlen milyen gyönyörű munkái vannak de én is mutatok egy párat: 

ImageImageImage

A másik kedvencem Hayden Williams divat illusztrátor:

ImageImage

 

Véleményem szerint bárki megtanulhat rajzolni ha van hozzá türelme kedve és ideje. Holnap jelentkezem!

Sok puszi nektek,

Clau

 

Leave a Comment

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s