Éreztétek már úgy, hogy nem találjátok magatokat? Volt már olyan érzésetek, hogy csináltok valamit, amiben nincs benne a lelketek? Amit úgy isten igazából nem is élveztek? Eljutottatok már arra a pontra amikor ráeszméltetek, hogy senkit nem akartok utánozni csak önmagatok akartok maradni? Volt már ehhez hasonló gondolatotok vagy érzésetek?!
Ugyanis én ezeken a fázisokon mentem keresztül az elmúlt hónapokban. Kerestem magam és folyamatosan emésztettem magam, hogy “jó-jó, de valamiért még sem érzem az igazinak”. Ráeszméltem arra, hogy az Instagramot nem a megfelelőképpen használtam. Olyan nőket követtem, akiktől nem pluszt kaptam, hanem elvárást. Ráeszméltem arra, hogy én nem akarok világméretű divatblogger lenni és én nem akarok úgymond egy “lufi” lenni. Mit jelent számomra a lufi kifejezés?! Nekem azt jelképezi, hogy kivülről gyönyörű csomagolásban van, de amint beleharapnék már nem kapok belőle semmit. Nincs benne tartalom csak a külsőségeket látjuk. Persze engem nem zavar ha az emberek ezt szeretik nézni, hiszen mások vagyunk és mindannyiunkat más az ami éltet.
Egészen felemelő érzés volt, hogy eljutottam erre a felismerésre. Felfogtam, hogy ha az emberek irreális dolgokhoz hasonlítják az életüket, akkor soha sem lesznek boldogok. Rájöttem, hogy engem jobban vonzanak a jó ételek, a szép otthon, az önszeretet vagy éppen az utazás, minthogy megállás nélkül pózoljak és ne tudjam két percre se letenni a telefont. Nagyon jó volt látni, hogy mennyi pozitív üzenetet kaptam arra a cikkemre, ahol a hangulatos otthonról írok, míg az “üresfejű hangulat mentes” fotókra, szinte ailg-alig érkezett visszajelzés.
Úgy gondolom, hogy a mai világban az emberek arra vágynak a legjobban, hogy egy kicsit kikapcsoljanak. Amikor az ember hazamegy a munkából, sokkal jobban esik neki egy tartalmas bejegyzést olvasni és hangulatos fotókat nézegetni, mint a külsőségeket hajszolni. Az életet értékelni kell és nem hajszolni. Így igazán felemelő érzés, hogy az őszt újult erővel kezdem és új koncepcióval.
Közben pedig egy új projekten is dolgozni kezdtem és ehhez sokatokkal ültem le beszélgetni, ami igazán felemelő érzés volt. Egy hozzám közel álló baráttól pedig nagyon de nagyon őszinte sorokat kaptam a postaládámba, amit név nélkül szeretnék itt veletek megosztani. Szerintem ezekbe a sorokba, minden benne van:
“Fáradtan hazaérsz, leülsz a kanapéra, és megnyitod az instagrammod, észre sem veszed de egy-másfél óra elrepül, a pozíciód nem változik még mindig a kanapén ülsz, viszont valahol a lelked mélyén nagy változás ment végbe. Megnézted ki milyen új táskát, ruhát, cipőt kapott, épp merre nyaral, és milyen jó barna, nem is beszélve arról hogy mennyire jól néz ki az aktuális párja, és milyen jó kocsit kapott XY. Alapvetően beindul az emberben egy hasonlítási folyamat, én magamat pozícionálom a világban valahova, és ezt a pozíciót nagy részben a külsőségek adják.
Ott a kanapén ülve, talán épp nem a legjobb passzban, alulpozicionáljuk magunkat, és a saját életünket; szürke kisegérként tekintve saját magunkra. Ilyen szempontból óriási személyiségromboló hatása van az instagramnak. Ugyanakkor azt is látni kell, ahogyan a mondás is tartja, nem minden arany ami fénylik; ezek mögött a képek mögött sokszor több óra munka van, kitalálni a helyszínt, megtalálni azt az embert aki addig készíti a képeket amíg nem lesz tökéletes, tökéletes ahhoz, hogy jöhessen a finomhangolás: a színek összehangolása, a fények beállítása, a szűrő kiválasztása.. hiszen egy kép akkor lesz igényes és szép a feeden, akkor fog beleilleni az idilli összképbe, hogyha mindezeken a folyamatokon átesik. Manapság a social média felületek szolgálnak leginkább reklámozásra, és bizony a bloggerkedés, vloggerkedés is ugyan olyan kemény szakma mint bármelyik másik.
A social média kiválasztottaira a véleményvezér kifejezést ragasztották, de véleményem szerint ez a ferde valóságot tükrözi, hiszen a szépen beállított, és elkészített pozitív pillanatok nem szolgálják a vélemények vezérlését. Utopisztikus világban élnénk ha valóban csak jó dolgok történnének velünk; márpedig az instagram felületén nagy részt csak ezeket osztjuk meg, ezeket követhetjük figyelemmel. Ugyanakkor a negatív tapasztalások is mind a mi épülésünket szolgálják, olyannyira, hogy ha nincsenek negatív hatások, egy idő után a pozitívakat sem tudjuk olyan mértékben megélni.
Úgy gondolom sok fiatal fiú és lány önmaga kereséséhez is előszeretettel használja az instagram felületét.. “ilyen szeretnék lenni; ilyen házat, kocsit, társat szeretnék magam mellé”, ezzel mindaddig nincs is baj amíg ezek építő jellegű célok; de amint türelmetlenséget, kellemetlenséget, esetlegesen teljesíthetetlen elvárásokat támaszt felénk ez az elképzelés onnantól a növekedésünk gátját szabja!Az instagramot inspirációgyűjtésre használom leginkább, jó látni hogy ki milyen sikereket ér el, milyen sikeres, még ha ez csak a felszín is. De tudom, hogy ez nem az ő teljes élete, ez csak egy online felület; és lehet hogy épp abban a pillanatban amikor én a kanapén fáradtan a feedjébe merülve böngészem a szebbnél szebb képeket; valahol ő is épp ezt csinálja, egy másik felhasználó oldalán.”
A fotókat Zsalek Balázs készítette
A szöveget írta, szerkesztette: Perepelica Claudia
Spirit Village 