Nem vagy vele egyedül…

Kedveseim!

Eljutottam egy olyan pontra az életemben, hogy rengeteg dologgal megbékéltem és elfogadtam dolgokat és történéseket. Az utóbbi pár évben több dolog is történt, ami megrendített vagy túlságosan is befolyásolta a stabilitásomat. Voltak hihetetlen erős félelmeim, pánik reakcióim és megismerkedtem egy rosszabbik énemmel. Ez az énem senkit nem akart bántani, csak nem tudta, hogy hogyan is lábaljon ki egy olyan élethelyzetből amit nem kívánna senki másnak. Most azt gondolhatjátok, hogy hisz megvan mindenem és hihetetlen szerencsés vagyok akkor miből is szeretnék én menekülni?! 

A képlet közel sem ennyire egyszerű, mert hiába van meg mindened és a “mindened” alatt azt értem, hogy a külvilág szerint van meg mindened, de ha a fejedben és a lelkedben félelmetes dolgok zajlanak, akkor nagyon közel vagy a lelki békétől és a bőség érzésétől. Sőt… egyenesen távol vagy a “normális” élettől. Úgy érzem most nem szeretnék mélyebben belemenni a témába, de megtapasztaltam viszonylag fiatalon egy nagyon erős szorongással teli életet és a pánikbetegség gyengébb, erősebb érzéseit. Nem szeretem betegségnek hívni, de talán így a legegyszerűbb megfogalmazni. Megfogadtam, hogy egyszer erről mélyebben is beszélni fogok és segíteni fogok embereknek, hogy leküzdjék a félelmeiket és segíteni tudjak olyan embereknek, akik azt hiszik magukról, hogy egyedül vannak ezzel, pedig közel sem. Az agyad és a képzelőerőd játszik veled, te pedig felfokozod. 

A legelső lépés ami a boldogabb és szebb élethez vezet, az a küzdés nélküli önzetlen szeretet. Rengetegen vagyunk itt a Földön és mindannyian küzdünk valamivel. Vagyunk akik magányosak, vagyunk akik étkezési zavarokkal küzdenek mások nem találnak sehol sem otthont vagy biztonságot. Vagyunk akik utáljuk magunkat és vagyunk akik nem találjuk sehol sem a helyünket. Pedig a helyzet az, hogy mindannyian itt vagyunk valamiért és úgy gondolom mindannyiunknak az első és legfontosabb dolga az életeben, hogy megtanulja az elfogadást. Elfogadni, hogy különbözünk, elfogadni, hogy másra vágyunk és ha van elég erőnk akkor ebből az erőből másnak is adni. 

Rengetegen kapaszkodunk az élet nehezebb oldalába, ahelyett, hogy a jóra fókuszálnánk. Rengetegen hordozunk magunkkal fájdalmat ahelyett, hogy megbocsátanánk és továbblépnénk. Erre születtünk, hogy mozogjunk és a szépségünkkel illetve kedvességünkkel mindenhol egy kis nyomot hagyjunk. Ez nem azt jelenti, hogy mindig mézes-mázosak vagyunk hanem, hogy emberek vagyunk. 

Emberként pedig nem vagyunk tökéletesek. Követhetünk el hibákat, mondatunk olyan szavakat vagy mondatokat miket közel sem gondolunk komolyan és igenis lehetünk önmagunk. Ezért vagyunk emberek, hogy tanuljunk és közben odafigyeljünk arra, hogy adjunk. Soha nem gondoltam volna de az, hogy adhatok bearanyozza a napjaim. Szeretek adni a szavaimból, a gondolataimból és szeretem azt az érzés, hogy bármi van mindig de mindig a jó győz. A jó győz, mert ha a való életben nem is a lelkünkben a jó győzött. 

Szeretem azokat az embereket akik körbe vesznek, akik mellettem vannak és nagyon nagy hálával tartozom azoknak az embereknek is akik egykor velem voltak de ma már nincsenek. Jó érzés a teljesség érzése, jó érzés, hogy eltudom fogadni az embereket de kevés embert engedek magam köré. Jó érzés, hogy itt lehetek veletek és jó érzés, hogy ti itt vagytok velem… és ne felejtsétek: nem vagytok egyedül!

További posztokért, kattintsatok a linkre: www.instagram.com/fashioncapital_blog

Perepelica Claudia