Felnőtt Hercegnők!

Amikor kicsit voltam, valahogy mindig mindent annyira szebbnek láttam. Oviba jártam, hercegnős meséket néztem, anyukám szép ruhákba öltöztetett. Akkor nem azért nem tudtam elaludni, mert valami bántott vagy fájt, hanem azért, mert annyira izgatottan vártam a karácsonyt. Csillogott a szemem, szerettem mindenkit. Ha valakit mégse kedveltem csak kinyújtottam rá a nyelvemet. A biztonság anyukám és apukám volt. Na meg a drága nagymamám és a kicsi testvérem.  Nem féltem semmitől, fejjel mentem a falnak. Ha megégettem magam, abból tanultam és többet nem nyúltam hozzá. Tudtam, hogy újra nem akarom, hogy fájjon…

Ahogy felnövünk valahogy elfelejtjük a gyerekkorunk tanításait. A hercegnős mesékből annyi marad meg bennünk, hogy a való életben nem mindig szép a vége. A gonosz mostoha lehet megkaphat mindent.  A herceg nem fehér lovon érkezik és sokszor csúnyán távozik. A szavak nem mindig szépek. Ha megégetjük magunkat sokszor utána nyúlunk. Az ürességet nem rakja rendbe a csoki. Az életünket már nem anyukánk irányítja. Sokszor érezzük a fájdalmat, még akkor is amikor nem érdemeljük meg. Az érzékeny lelkek sokszor összetörnek és nem mindig jön a segítség a megmentésre. Az emberekbe nem mindig lehet megbízni. Van, hogy óriásit csalódunk. Igen…hazudhatnak is nekünk.  Sőt olyan lépések is történhetnek amikor a szemünknek sem akarunk hinni.

Nem szeretnék ennyire negatív lenni, de az élet tényleg nem mindig habos torta. Sajnos túl gyorsan felnövünk. Ha belegondolunk mennyivel szebb a gyerekkor. Mikor ártatlanok vagyunk, nem vérzik a lelkünk és a tisztaság mindenkinél ott van. A gyerekeket mindig is nagyon szerettem, mert elvarázsol az életkedvük és az őszinteségük. Valakinél ez megmarad, de nem mindenkinél. Az élet másképp zajlik. Sajnos vagy nem sajnos de nem változtathatom meg a világot. Ha megtehetném akkor biztosan azt szeretném, hogy az őszinteség és a korrektség legyen ott mindenkinél. Ekkora hatalmam sajnos nincs, de kicsivel kell kezdeni. Akkor történhet változás.

Igazából ha belegondolok nálam valahogy nagyon megmaradt a gyerekkor. Még mindig csillogó szemmel várom a karácsonyt. A forró csokit és a hercegnős filmeket még mindig előnyben részesítem. Még mindig ugyanúgy tudok hisztizni meg sírni, mint kislány koromban. A korrektség és az őszinteség nálam az első. A herceget fehér lovon várom.

Aztán rájövök, hogy felnőttem. A lelkemet már nem tudom mindenkire rábízni. Nem is akarom. Tudom, hogy nem mindennek szép a vége. Azt is tudom, hogy hiába szeretünk valakit egyszer már nem lesz velünk. Mindennek vége lesz valamilyen formában. Az életben küzdeni kell. Az életben helyt kell állni és nem feladni. Tudnunk kell kik az igaziak és kik a hamisak. Szelektálni, harcolni, elengedni, bízni és nem megbízni. Valahogy a “felnőtt élet” is gyönyörű. Mivel mi irányítjuk. A mi kezünkben van, hogy most jobbra vagy balra. Tudnunk kell döntéseket meghozni és vállalni tetteinkért a felelősséget. Ha szépen játszod az életed nagy gond nem lehet. Ha szereted és tiszteled magad, akkor megnyerted. Hiszen akkor fogod tudni, hogy ki az aki megérdemel ki az aki nem. Tudni fogod, hogy te mindent korrekten vittél végig. Ha hibáztál beismered és tovább mész.

Egy dolgot tartok nagyon fontosak: Ismerd meg magad! Tudd, hogy mi az ami boldoggá tesz. Mire van szükséged, kire van szükséged. Mit szeretnél a jövőben. Hogyan képzeled el a jövőd. Milyen emberrel? Játékra van szükséged vagy komoly kapcsolatra? Királynő akarsz lenni vagy pincsi kutya? Tudd a határaid. Mi az ami belefér és mi az ami nem. Mik a céljaid? Mit teszel érte? Mindennap tegyél valamit, amit a jövőd megfog hálálni! Mi az amit nem szeretnél? És így tovább… Ha tudod, hogy mit akarsz az élettől és teszel is érte azt előbb utóbb az élet eléd is fogja sodorni!

Csók, Clau