Két év telt el azóta, mióta elolvastam a Szürke Ötven Árnyalatát. 18 éves fejjel (akkoriban fogalmam sem volt róla, milyen a jó szex) , teljesen beindultam a könyvtől és nem lehetett kivenni a kezemből. Barátnőimmel suli után mindig kitárgyaltuk, ki hol tart a könyvben illetve, hogy mennyire szexi is az a bizonyos Mr. Grey.
Mikor meghallottam, hogy filmet készítenek Mr. Greyből és Anastasiából, nem hittem a fülemnek.”Ebből a könyvből lehetetlen filmet csinálni.Túl sok a szex és a vonzalom nem beszélve, hogy filmben senki nem értené meg, hogy mi zajlik a könyvben.” – Gondoltam akkor.
Február 14.-én mi is megnéztük a filmet. Alig vártam, a negatív kritikák ellenére. Látványosnak látványos volt és a szereplőket is jól válogatták össze. Mr. Grey (Jamie Dornan) se játszotta rosszul a szerepét és hihetetlen szexi is volt bár azért az “Én nem szeretkezem, csak baszok” számomra inkább nevetséges volt mint izgató. Két éve imádtam de most nem rajongok érte, sőt… Lehet ennyit változott a felfogásom vagy a szexuális életem, de szerencsére már nem tetszik ez a “szerelmi sztori”. A nő ne legyen alárendelve a férfinak, semmilyen módon.
Miközben a filmet néztem, sokszor elkapott a hányinger. A testem általában mindig jelez, ha valami nem elfogadható vagy nem tetszik neki, mégha az agyam nem is észleli ezt rögtön. Ez a film egy beteg kapcsolatról szól. Mellettem lévő nők arról suttogtak, hogy csinálja velük is ezt Mr. Grey. Rosszul lettem. Miért akarná bárki is, hogy ezt tegyék vele? Miért akarná bárki is, hogy bántsa őket? Miért akarná bármelyik nő, hogy viszonyban legyen, aláírt papírokkal ahelyett, hogy egészséges kapcsolatban lennének? Miért akarná, hogy megalázzák?
A válaszom az, hogy egy egészséges nő sem vágyik ilyesmire. Mi nők védelmezést, kényeztetést, odafigyelést,romantikát, virágcsokrokat, szeretetet és szerelmet érdemlünk és nem erkölcstelen bánásmódot. Kellett egy pár nap míg átgondoltam a filmet és a helyére tettem az egészet az elmémben. De az üzenetem a következő: Dobjuk ki ezeket a könyveket, mert a kukába valók!
Love,
Clau